Dobogós helyen a DEAC sakkozói

A mai napon lezajlott a fiatalon elhunyt DEAC sakkmester, Félegyházi László (1966-2010) emlékére rendezett schnellverseny.

A viadalon 11 forduló alatt 53 sakkozó ült asztalhoz – ez a szám a tavalyi részvétel duplája -, sokan személyes kötődéssel és emlékekkel Félegyházi László iránt, akinek legjobb barátja, Forgács József ápolja az emlékét, és minden évben megrendezi a viadalt. Mindenki “Félegye” a derecskei sakkcsapat edzője volt, a DEAC-ban és elődjében a DUSE-ban sakkozott, valamint nagyon jó viszonyt ápolt a rendező DSBK csapatával és a verseny bírójával, Száva Miklóssal is

A Debreceni Egyetem dicsőségére kiemelkedően szerepeltek a DEAC sakkozói és a néhai Mester tanítványai. A verseny győztese (Félegy tanítványként) a Hajdúböszörmény SE sakkozója, Leviczky Tibor lett, mondhatni brutális fölénnyel, hiszen 3 döntetlen mellett 8 győzelmet szerzett.

Második lett a DEAC kiválósága, Mester Gyula, de a dobogó harmadik fokán is egyesületünk sakkozója, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának PhD-hallgatója, dr. Kiss Gergely Árpád végzett 8 ponttal. Utóbbi szerepléséről elmondható, hogy mindössze az arany- és ezüstérmes helyezett verte meg, emellett két döntetlent nem számítva minden partit megnyert.

A verseny élmezőnyében helyet foglaló játékosok:

1. Leviczky Tibor, Hajdúböszörmény SE 9,5 pont
2. Mester Gyula, mesteredző, DEAC 8,5 pont
3. Dr. Kiss Gergely Árpád, DEAC 8 pont
4. Medve Márk, Dunaharaszti, 8 pont
5. Váradi Viktor nemzetközi mester, DEAC 8 pont
6. László János, DEAC 7,5 pont

Örömteli hír, hogy fantasztikus eredményt ért el az egyetemi klub büszkeségének számító, mindössze 12 éves Bíró Beáta, aki 7 pontot gyűjtve a legjobb hölgy- és legjobb ifiversenyző is lett. Jól látszik, hogy Mester Gyula mesteredző tanítása egyre jobban megmutatkozik a sikereiben.

A több DEAC-os ifi is remekelt
Rádai Balázs 6,5 pont
Gajdács Jonatán 6 pont
Vass Boglárka 5 pont
Németh Márk 5 pont
Bíró Csilla 4,5 pont

A 88 éves örökifjú dr.Kántor Sándor, debreceni egyetemi tanár és sok-sok ifi exoktatója is elért 5,5 pontot, 50 százalékos teljesítménye kimagasló.

a verseny részletes eredményei itt elérhetőek

Áts László

Borítókép: dr. Kiss Gergely, Leviczky Tibor, Mester Gyula