Szerdán sikeresen lezajlott Hosszúpályiban az idő-előnyadásos rapid sakkverseny, ami egyben a főszervező, Áts László 50. születés napja is volt. A DEAC sakkozója kitett magáért és egy jól megszervezett eseményt hozott össze.
A versenyen 41 sakkozó vett részt és a szponzoroknak (DEAC, Csekő Cukrászda, Grand Casino, Hosszúpályi Nagyközség Önkormányzata) köszönhetően mindenki díjazásban részesült. A kiírás alapján Áts László életkorának megfelelő játékos lett volna díjazva, ám végül 50 résztvevő nem gyűlt össze, ennek ellenére is egy színvonalas megmérettetés alakult ki. Zalaegerszegről, Erdélyből sőt, Írországból is érkeztek sakkozók.

A Bem József Művelődési Házban Zara András, Hosszúpályi polgármestere fogadta a résztvevőket. A nagyközség első embere egész nap végigkövette a sakkversenyt, a megnyitót ő tartotta és a díjakat is ő adta át. A verseny exkluzív sakktortáját a nyírbátori Csekő Cukrászda szállította a helyszínre.

A DEAC sakkozói közül Simon Virág (aki a legjobb női versenyző is lett) érte el a legjobb eredményt a 6. helyével. Áts László 9., Koncz István 15., Bai Attila 28., Nagy Sándor 34. lett.
A versenyt Udvardi Zalán nyerte Németh Zalán és Kovácsy Barnabás előtt.
Különdíjak
A legjobb Hajdú-Bihar megyei játékos: Áts László.
A legjobb senior (65 év feletti): Czibulka Zoltán.
A legjobb 18 év alatti: Békési Áron.

