Véget ért a sakkolimpia

Szűk két hétig a magyar fővárosra figyelt a sakkvilág, ugyanis a BOK Csarnokban zajlott a 45. nyílt és 30. női sakkolimpia. A kétévente rendezett nemzetközi eseményen a világ legjobb válogatottjai mérték össze tudásukat. Ez idő alatt Debrecenben is versenyeket rendeztek.

Házigazdaként a magyar válogatott több csapattal képviselhette magát. A versenyre meghívót kapott a DEAC 15 éves tehetsége, a mongol származású, de a magyar U25-ös nemzeti együttest erősítő Nandin-Erdene Davaademberel is. Csapata végül a 65. helyen végzett, a Debreceni Egyetem sportklubjának sakkozója 5,5 pontot szerzett. Nővére, Nomin a mongol válogatottban szerepelt, és 6 pontot gyűjtött (csapata a 16. helyen zárt).

Ami a többi magyar csapat szereplését illeti, a férfi A együttes a 11., a B. a 33., míg az U25-ös a 64. helyen végzett. A nők a már említett U25-ös 65. hely mellett a 14. és a 29. helyen zártak. A sakkolimpiát mindkét nemben India nyerte.

A sakkolimpia idején itthon sem unatkoztak a sportág kedvelői, hiszen két versenyre is sor került a Dóczy utcai rendezvényteremben. A pénteki, amatőr rapid kategóriában Szabó Péter győzött, az ezüstérmes Kocsár István lett, míg a harmadik helyen a mindössze 10 éves Sojnóczki Anna végzett. A legjobb ifijátékos a 9 éves kínai Tang Jan Ji, a legjobb hölgy Demjén Flóra, a Debreceni Egyetem gyógytornásza, míg a legjobb seniorjátékos Kocsis István lett.

Vasárnap lezajlott a schnellverseny is, amelyen dupla DEAC-siker született! Az élen Tran Dávid végzett, míg az ezüstérmes Áts László – aki egyben a verseny szervezője is volt –, a bronz pedig Kelemen Imre (DSBK) nyakába került.