A Szuperliga előtt az EUSA vár női teniszezőinkre

A tavalyi OB I-ben veretlenül bajnoki címet szerző női teniszcsapatunk 2021 után idén ismét a legmagasabb osztályban bizonyíthat. A lányok programja sűrű lesz a következő két hétben.

A DEAC női teniszcsapata két évvel ezelőtt csak egy hajszállal maradt le a bennmaradásról a Szuperligában. A lányok tavaly azzal a céllal vágtak neki az OB I-nek, hogy ismét kiharcolják a feljutást, amit sikerült is elérniük, köszönhetően annak, hogy vereség nélkül végeztek az élen. A Bágyi Kinga vezette gárda július 10-én kezd a bajnokságban, ám előtte négy egyetemistával – Punyi Anna, Aranyi Ágnes, Rosa Rubina, Zöldi Aliz – elutazik Granadába, az Európai Egyetemi Játékokra (EUSA), amit jövőre már Debrecen Miskolccal közösen rendez. A spanyol városban négy darab négyes csoportban rendezik a mérkőzéseket – fordulóként két egyénit és egy párost –, majd jönnek a helyosztók.

A granadai megmérettetés miatt tartalékosan kezd majd a DEAC a Szuperliga nyitányán a Gellért SE ellen, ám két nappal később már a teljes csapat elutazik Székesfehérvárra. Az alapszakaszban elért helyezés után a dobogós helyekért, vagy a kiesés ellen játszanak majd az együttesek.

A keret együtt maradt, sőt erősödött is, hiszen hazatért az Amerikai Egyesült Államokból Komiszár Lilla, és Zöldi Aliz révén egy új játékos is csatlakozott a csapathoz.

Női Szuperliga
2023.07.10.
DEAC–Gellért SE

2023.07.12.
Fehérvár Kiskút–DEAC

A csoport
MTK
Sonrisa SZTE Sortmánia
Budaörs SC

B csoport
Gellért SE
Fehervár Kiskút
DEAC

Borítókép: az Európai Egyetemi Játékokra utazó DEAC-csapat (Aranyi Ágnes, Zöldi Aliz, Bágyi Kinga csapatvezető, Punyi Anna, Rosa Rubina)