A Teknősben kezdi a szezont női teniszcsapatunk

Megkezdődik az idény a Debreceni Egyetem szuperligás női teniszezői számára. Az idei év újdonságokat hoz a csapat életébe.

Nyáron sporttörténeti sikert ért el a DEAC női teniszcsapata azzal, hogy megnyerte az OB I-es bajnokságot, és ezzel feljutott a legmagasabb osztályba, a Szuperligába. Mielőtt a lányok elkezdenék a szabadtéri szezont, kipróbálhatják magukat a fedettpályás csapatbajnokságon is, amelyen a debreceni klub mellett a Fehérvár Kiskút TK, Fortuna SE és a Százhalombattai VUK SE vesz részt.

A szabályok kicsit eltérnek a szabadtéri versenyektől – kezdte Bágyi Kinga, a DEAC női teniszezőinek csapatkapitánya. – Négy egyéni és két páros mérkőzés lesz, nem léphet pályára vendégjátékos, nincs előny (ad), vagyis 40 egyenlőnél az adott pont dönti el, ki nyeri a game-et, de cserébe a fogadó választja meg, hogy tenyeres vagy fonák oldalra kéri a szervát. Emellett nincs döntő szett, hanem helyette meccs tie-break, rövidítés lesz, ami szokatlan, hisz ez eddig csak párosban volt érvényben, így azonban sokkal tervezhetőbb idejű mérkőzésekkel lehet számolni.”

Az első fordulót eredetileg még novemberben rendezték volna Százhalombattán, ám az a találkozó elmaradt, az új időpont egyeztetés alatt áll. A DEAC így elsőként a fehérváriak ellen lép pályára, méghozzá február 21-én Debrecenben, a 2019 őszén átadott Teknős Teniszközpontban. Március 13-án pedig Budapesten a Fortuna SE lesz a mieink ellenfele.

A feljutást tavaly sikeresen kiharcoló csapat egyben maradt, sőt erősítés is érkezett.

Punyi Anna személyében új játékost igazoltunk, aki elsőéves fogorvostan-hallgató a Debreceni Egyetemen. A fedettpályás szezonban első játékosként, míg szabadtéren a második pályán játszva erősíti majd csapatunkat – tudtuk meg Bágyi Kingától. – Gáthy Éva gyermekvállalás után tér vissza, ő már elkezdte fokozatosan az edzésmunkát. A keretet alkotja még három egyetemista lány, Mikó Anita, Aranyi Ágnes és Rosa Rubina, illetve van két középiskolás tehetségünk, Almási Kitti és Komiszár Lilla” – számolt be a csapatkapitány.

Bágyi Kinga és Gáthy Éva mellett még egy egyetemi dolgozó, Varga Beáta alkotja még a keretet, illetve lesz két vendégjátékos (csak a szabadtéri csapatbajnokságban játszhatnak mérkőzéseket az új szabály szerint), Matkó Réka és Medre Mirtill.

A DEAC tehát február 21-én, a Teknősben megkezdi a szezont. Sajnos a pandémia miatt, a jelenlegi korlátozásokat figyelembe véve zárt rendszerben, nézők jelenléte nélkül rendezik a mérkőzéseket.

Fedettpályás országos csapatbajnokság
DEAC–Fehérvár Kiskút TK
Debrecen, Teknős Csarnok 11.00