A DEAC kiváló teniszezője a versenyek mellett mindig szakít időt arra, hogy a debreceni siket gyerekekkel megszerettesse a sportot és segítsen nekik beilleszkedni a társadalomba.

A DEAC évadzáró gálán méltán került az Év sportolója díj Máthé Gáborhoz. A kiváló teniszező az Australian Open hallássérültek számára kiírt versenyének megnyerését követően salakon is brillírozott és Párizsban, a Roland Garroson is letette névjegyét. A nemzetközi tornák mellett a hazai viadalokon, az épek között is rendre esélyeshez méltóan szerepel (jelenleg kilencedik a hazai ranglistán) és a DEAC férficsapatának egyik erőssége. Éppen most vasárnap töltötte be 38. életévét, de még nem gondolkodik a visszavonuláson, a 2025-ös tokiói siketlimpiát is megcélozta. A rövid nyári pihenő után már az új szezonra készül, többek között a Krétán szeptember 23-án kezdődő, hallássérültek számára rendezett tenisz világbajnokságra. Folyamatosan ingázik Debrecen és Budapest között, és ha itthon van, siket gyerekeknek tart edzéseket.

– A sikereknek köszönhetően olyan sok interjút adtál az utóbbi időben, hogy nem vagyok könnyű helyzetben, ha újdonságot akarok kérdezni. A fokozott médiaérdeklődést jól bírod?

– Helytállok. Számítottam rá, hogy a nemzetközi eredmények után a sajtó többet keres majd, de ezt is tanulásnak fogom fel. Minden egyes nyilatkozat egy újabb lépcsőfok az életemben.

– Váratlanul ért, amikor a DEAC évadzárón szólítottak a színpadra, hogy vedd át az év játékosának járó díjat?

– Meglepett, mert ritka, hogy egy hallássérült, vagy egy fogyatékos sportoló az épek között kap egy ilyen elismerést. Büszke vagyok, és köszönöm a klubnak, hogy rám esett a választás.

– Az eredményeiddel erre rászolgáltál…

– Valóban egy sikeres szezon van mögöttem. El is fáradtam, kicsit leamortizálódott állapotba kerültem. Hétvégén általában itthon vagyok Debrecenben, de a hétköznapok nagy részét Budapesten töltöm, ahol remekül fel lehet készülni, a körülmények is ideálisak, de hiányzik az, hogy a saját ágyamban alhassak, hiányoznak a szüleim, a barátaim. Ott csak a négy fal vesz körül. A komfortzónámon kívül vagyok, és talán ez, valamint a folyamatos ingázás az oka, hogy most a szezon végére hullámvölgybe kerültem mentálisan és fizikálisan egyaránt.

– Akkor itt az ideje pihenni egy kicsit, nem?

– Le is teszem még ma az ütőt, és utána irány a Balaton. Öt napot ott töltök, de még utána sem térek rögtön vissza a teniszpályára, két hét teljes pihenőt adtam magamnak.

– De azért a balatoni út előtt még tartasz egy edzés a kicsiknek, akikről azt lehet tudni, hogy a sorstársaid.

– Három évvel ezelőtt kezdtem el siket gyerekekkel foglalkozni. Itt Debrecenben, a DEAC Sportcampus teniszpályáin edzem őket. A sport megszerettetése a cél, de igyekszem a versenysport felé is terelni őket és segíteni, hogy beilleszkedjenek a társadalomba.

– Neked voltak nehézségeid amiatt, hogy hallássérült vagy?

– Mivel egy speciális, hallássérülteknek létrehozott iskolába jártam, így olyan gyerekek között voltam, akik hozzám hasonlóak. Arra azért emlékszem, hogy az utcán gyakran megkérdezték tőlem, mi van a fülemben, ami nagyon frusztrált. Most már nem zavarnak az ilyenek, de kicsiként másként éltem meg. A sport sokat segített, nyolcéves korom óta ütöm a labdát.

– Hol az épek között, hol a hallássérült versenyeken indulsz. Utóbbin nem használhatod a hallókészüléket, tehát teljes a csend.

– Mind a két esetben nehéz visszatérni az új helyzethez. Azt nehezebb megszokni, ha már egy ideje készülékkel játszom, és utána le kell venni, így még a labda pattogását sem hallom. Éppen ezért egy nagyobb speciális verseny előtt, mint amilyen például az Australian Open, vagy a Roland Garros volt, több időt szánok a felékészülésre.

– A magyar teniszlegendával, Temesvári Andreával készülsz. Milyen edző?

– Szigorú, megköveteli, amit kell, de ez így van jól. A pályán kívül már közvetlen, nagyon jó fej.

– És te milyen habitusú vagy? Mindenki egy kedves, mosolygós embernek ismer, de előfordul, hogy elszakad a cérna?

– Vannak olyan napok, amikor semmi nem jön össze, és azt én sem viselem jól. A Roland Garroson például a francia Grave már 4:1-re vezetett, akkor játszottam ellene először, balkezes is, amihez nem vagyok hozzászokva. Grand Slam-torna volt, nem egy kis verseny, tehát így a nyomás is nagyobb volt rajtam, de próbáltam átállítani az agyam, kellően lehiggadni, ami végül sikerült, zsinórban nyertem tizenegy game-et, és végül 6:4, 6:0 lett a meccs vége a javamra.

– A következő szezonban is sokat hallhatunk majd rólad?

– Remélem. A Roland Garroson legutóbb még csak bemutató-mérkőzést rendeztek, most viszont már verseny lesz a hallássérültek számára, és az Australian Openen is hagyományt szeretnének teremteni ezzel a megmérettetéssel. Arra törekszem, hogy ezeken a tornákon minél jobb helyezést érjek el, mint ahogy szeptemberben Krétán, a világbajnokságon is. Itthon országos bajnokságok várnak rám, a DEAC-cal is szeretnénk visszajutni az OB I-be, mivel sajnos most búcsúztunk. A hazai toplistán jelenleg a kilencedik helyen állok. Akik előttem vannak, már válogatott játékosok, a Davis-kupában szerepelnek, nemzetközi versenyekre járnak. Utóbbi nekem is a célom, hogy megmérettessem magam az épek között nemzetközi szinten is.

– Az élsport utáni életet tervezed már?

– Ez még odébb van, de biztos, hogy a tenisz mellett maradok, ha befejezem a versenyekre járást. Mint arról szó esett, már most is dolgozom edzőként, gyerekekkel foglalkozom. Nagyon hálás feladat visszaadni azt, amit én kaptam ettől a sportágtól.
Nyitrai Daniella