Az idén nehezített körülmények vártak a Szuperligás női csapatra

Nem sikerült a bennmaradás kiharcolása a DEAC női teniszezői számára. A csapatbajnokság időpontjának megváltozása megnehezítette a felkészülést és ütközést jelentett az Európai Egyetemi Játékokkal.

Rendkívül nehéz, megterhelő napok vannak a DEAC női teniszezői mögött, hiszen több fronton is helyt kellett állniuk. A csapat négy hallgatója – Punyi Anna, Aranyi Ágnes, Rosa Rubina, Zöldi Aliz – előbb elutazott Granadába, az Európai Egyetemi Játékokra (EUSA), ahol a nehéz sorsolás ellenére a 12. helyen sikerült zárni.

Mindeközben hétfőn elkezdődött itthon a Szuperliga is, amelynek első fordulóját tartalékosan, a fent említett egyetemista versenyzők nélkül tudta lejátszani csapatunk a Gellért SE ellen, így nem meglepő a 0-7-es eredmény. Két nappal később Székesfehérváron már a teljes keret rendelkezésre állt, ám a sorozatos terhelés és az utazás sokat kivett a lányokból, nem beszélve arról, hogy két játékos poggyásza elkeveredett a repülőút során, így kölcsönütőkkel kellett játszaniuk. A Kiskút végül 6-1-re nyert.

Az ismert körülmények tudatában várható volt, hogy csütörtökön a kiesés elleni csatát sem lesz könnyű megvívni a Budaörs ellen. Így is lett, az egyénik után 4-1-re az ellenfél vezetett, és ekkor már eldőlt, hogy a DEAC búcsúzik a Szuperligától, a páros meccseknek már nem volt tétje.

Bár nem alakult jól az idei szezon, de Bágyi Kinga csapatvezető így is büszke a lányokra.

A csapat nagy százaléka a Debreceni Egyetem hallgatója, ráadásul olyan szakokon, mint Általános Orvostudományi, Fogorvostudományi vagy Gazdaságtudományi Kar. Egy héthetes vizsgaidőszak van mögöttük, rengeteg tanulással, emiatt kevesebb edzéssel. Így utaztunk ki Granadába, az Európai Egyetemi Játékokra, ahol 37 fokban és keménypályán folytak a küzdelmek, majd hazatérve „beestünk” a Szuperligába. Nem volt könnyű, ráadásul egyik legerősebb játékosunk, Matkó Réka sérüléssel bajlódott, nem tudott a csapat rendelkezésére állni. Ha játszott volna, talán minden másképpen alakul. Talán.

Két évvel ezelőtt szeptemberben rendezték a Szuperligát, ami a DEAC számára jelentősen kedvezőbb időpont volt, és jóval szorosabb meccseket is vívtak a lányok.

Idén nagyon nem kedvezett nekünk ez a júliusi rendezés a vizsgák és az EUSA miatt. A Szuperligában az ellenfeleink többsége külföldiekkel erősítette meg csapatát, mi vagyunk az egyetlenek talán, akik kizárólag a saját nevelésű játékosainkkal álltunk ki. Már az is nagy fegyvertény, hogy tavaly kiharcoltuk a feljutást, így a legmagasabb osztályban játszhattunk, a legjobbak között. Bár a bentmaradás nem sikerült, a lányok derekasan helytálltak, nagyon büszke vagyok rájuk – hangsúlyozta Bágyi Kinga, aki nem pihenhet sokat, hiszen jövő hétvégén utazik Lettországba, az orvos tenisz világbajnokságra.