Bágyi Kinga: Büszke vagyok a lányokra

A DEAC idén új díjat alapított, ugyanis minden évben van olyan sportág, amely nem kerül annyira reflektorfénybe, de képviselői példamutató munkájukkal kiváló eredményt elérve öregbítik a klub hírnevét. Az év feltörekvő sportága-elismerésben a DEAC női teniszcsapata részesült. A díjat a csapatvezető, Bágyi Kinga vette át a szerdai szezonzáró rendezvényen.

Az együttes tagjai a Debreceni Egyetemhez kapcsolódó tanulás és munka mellett készülnek a versenyekre. Mindezt teszik olyan alázattal és lelkesedéssel, ami egészen az OB I megnyeréséig vezette őket. Ennek köszönhetően a DEAC a következő szezont a legmagasabb osztályban, a Szuperligában kezdheti.

Nem számítottam rá, hogy ilyen jellegű elismerésben részesülünk – kezdte Bágyi Kinga. – Nagyon jólesett természetesen, mert a csapat az előző szezonban szépen teljesített. Remek együttes alakult ki, az elmúlt néhány évben mindig a dobogón voltunk az OB I-ben. Az, hogy most meg is tudtuk nyerni, hatalmas boldogság volt számunkra. A lányok tényleg mindent megtesznek, igyekszenek a legtöbbet hozzátenni a sikerekhez. A sport mellett a tanulásban is szép eredményeket érnek el, és nagyon örültünk, hogy mindezt a DEAC-nál is értékelték egy ilyen elismeréssel. Még nem tudjuk, hogy a Szuperligában az ellenfelek milyen játékerőt képviselnek, így azt sem tudjuk, mire leszünk képesek. Azt látni kell, hogy mi egyetemi csapat vagyunk, nem tudunk napi négy-öt órát edzeni, mint az ellenfelek játékosai, akik közül többen nemzetközi porondon is szerepelnek. Azért igyekszünk majd itt is helytállni, én mindenesetre nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy idáig eljutottunk” – zárta Bágyi Kinga.