Egy meccsre a feljutástól

Egy hete a DEAC-DSC OB II-es férfi teniszcsapata kivívta az I. osztályban való indulás jogát, a III. osztályú gárdára azonban még három találkozó várt. A szeptember 18-i, gyöngyösi vereség ellenére a csapat továbbra is az élről várhatta az utolsó fordulókat és győzelmek esetén automatikusan (rájátszás nélkül) léphet a másodosztályba, a feljutó csapatunk helyére.

Hétvégén két miskolci együttessel kellett megküzdeni: szombaton itthon (MEAFC), míg vasárnap idegenben (MIVAS SE). A hazai találkozó hozta az izgalmasabb mérkőzéseket és a szorosabb összecsapást. A II. osztályú csapatban is sikeresen szereplő Bencző Balázs nagyot fordított és lassabb kezdés után végül 12/10-re nyerte meg a döntő játszmát. Szilágyi Bence, ifj. Varga Ákos, id. Varga Ákos és Matkó Zoltán egyaránt kétjátszmás győzelmet arattak, míg Molnár Ákos egy meglehetősen hektikus mérkőzésen maradt alul ellenfelével szemben. A szinglik után már 5/1-re vezettünk, így a párosok már tét nélkül zajlottak. Végül a három mérkőzésből csak a Molnár-Matkó duó nyert, Bencző-ifj. Varga és Szilágyi-Géczy Gábor buktak, így alakult ki a 6/3-as végeredmény.

Vasárnap a papíron gyengébbik miskolci csapathoz utaztunk, és nem bizonyultunk jó vendégnek, mert minden mérkőzést megnyerve 9/0-s vereséget mértünk a házigazdákra.

Egyetlen szorosabb találkozó volt, amelyen a két csapat edzője találkozott egymással, ezen a mérkőzésen id. Varga Ákos két kiegyenlített játszmában diadalmaskodott. A többi egyéni siker Szilágyi Bence, ifj. Varga Ákos, Barabás Bence, Bányai Benedek és Matkó Zoltán nevéhez fűződött, párosban pedig Barabás-ifj. Varga, Szilágyi-id. Varga, valamint Matkó-Milbik Kálmán hozták a kötelezőt.

A hétvégi győzelmekkel egy meccsre került a III. osztályú csapat a feljutástól, ehhez október 3-án, vasárnap hazai pályán kell legyőznünk a nyíregyházi Marso TC gárdáját. Tavasszal a nyíregyházi találkozóval indult a szezont, egy 6/3-as idegenbeli sikerrel. Most bármilyen arányú győzelem elegendő a magasabb osztályba kerüléshez, hibázási lehetőség azonban nincs, ennek megfelelően erős felállással készülünk, hogy elérjük a célunkat és hamarosan kettős feljutást ünnepelhessünk.

Férfi tenisz OB III
DEAC-DSC – MEAFC 6-3
Mivas SE – DEAC-DSC 0-9

Bellér Gábor