Érmes helyezések a vidékbajnokságon

Az utánpótlás számára Baján rendezték a Tenisz Vidékbajnokságot, amelyen a DEAC két csapattal és hét versenyzővel vett részt.

A szép eredmények nem maradtak el, hiszen dobogós helyeket sikerült szerezni. A lány 16 éves korosztály csapatszámában a DEAC az első fordulóban a Barcika TC-t győzte le 2-0-ra, majd az elődöntőben a második kiemelt balatonboglári együttest verte 2-1- re. A fináléban a Gellért SE várt a mieinkre, ezen a találkozón a szegediek diadalmaskodtak 2-0-ra, így a Debreceni Egyetem gárdája ezüstérmes lett.

A 18 éves fiúk csapatbajnokiján harmadik kiemeltként a DEAC-nak nem kellett játszania az első fordulóban, ezáltal a negyeddöntőben kezdett, ahol a Békéscsabát 3-0-ra verte. A legjobb négy között szoros csatában a későbbi győztes SVSE gárdájától szenvedtük 2-1-es vereséget, így ezúttal bronzzal gazdagodtunk.

Tenisz Utánpótlás Vidékbajnokság, Baja
Csapatverseny
Vidékbajnoki II. helyezett a lány 16 évesek csapata: Péter Lili és Bányai Boglárka.
Vidékbajnoki III. helyezett a fiú 18 évesek csapata: Páll Noel, Bencző Balázs, Gödri István, Varga Ákos.

Páros versenyszám
Vidékbajnoki II. helyezett Varga Ákos a fiú 16 évesek páros versenyszámában kiskunhalasi társával, Taskovics Viktorral.
Vidékbajnoki III. helyezett Péter Lili és Bányai Boglárka a lány 16 évesek páros versenyszámában.
Vidékbajnoki III. helyezett Bencző Balázs és Gödri István a fiú 18 évesek páros versenyében.

A DEAC az egyesületi pontversenyben a résztvevő 46 egyesület közül a nyolcadik helyezést érte el az eredmények alapján.