Kettős feljutás: a harmadosztályban is bajnok a DEAC-DSC

Pár hét leforgása alatt a DEAC-DSC férfi teniszcsapata a másodosztályú küzdelmek után a harmadosztályban is csoportgyőztes lett, ezzel mindkét együttes kiharcolta a feljutást, és maximálisan teljesítette a 2021-es szezonra kitűzött célokat.

Az utolsó fordulóban a nyíregyházi Marso TC gárdáját láttuk vendégül, a találkozóra eredetileg még szeptember első hétvégéjén került volna sor, de az ellenfél kérte a halasztást (sérülésre, betegségre és egyéni versenyekre hivatkozva). Múlt vasárnap úgy léphettünk pályára, hogy a legnagyobb rivális gyöngyösi csapattal szemben egymás elleni eredménnyel jobbak voltuk, így a Marso felett aratott bármilyen arányú győzelem egyben a bajnokság megnyerését is jelentette.

Nagyon fiatal csapattal érkeztek a vendégek (minden pályára lépő játékos utánpótláskorú, 18 éven aluli volt), akikkel néhány év múlva feltehetően nagyon komolyan kell majd számolni, de ezúttal még nem jelentettek veszélyt a rutinos játékosokkal felálló hazaiakra. A tét és az esélyesség terhe nem látszott a játékunkon és már az egyéni meccsek végeztével eldöntöttük a találkozó sorsát. A szinglik során egyedül a mi legfiatalabb játékosunk (Bencző Balázs) kapott ki az ellenfél legidősebb teniszezőjétől. Ők egyébként mindketten a 2004-es korosztály képviselői, így régóta ismerik egymás játékát, ezúttal sajnos Bencző maradt alul a küzdelemben. A többi hazai játékos (Bellér Gábor, Szilágyi Bence, Barabás Bence, Géczy Gábor és Matkó Zoltán) viszonylag simán, kétjátszmás találkozókon hozta a maga meccsét.

Bár már az egyénik után 5-1-es, behozhatatlan előnyre tettünk szert, a párosokban is sikeresen szerepeltünk és két további mérkőzést nyertünk meg. Jól szállt be párosozni Bányai Benedek (aki Szilágyi oldalán győzött) és Milbik Kálmán (aki Matkóval alkotott nyertes duót). Sajnos azonban Ádor Zsolt nem tudta növelni a pontjaink számát és Barabással három játszmában kapott ki.

A végeredmény 7-2 lett a DEAC javára.

A szezon során 11 találkozón diadalmaskodtunk és mindössze egy vereséget szenvedtünk, ezzel a teljesítménnyel a csoport élén végeztünk és feljutottunk a másodosztályba. A csapat sikeréhez a legtöbb győzelemmel (szám szerint 17-tel a lejátszott 20 mérkőzésből) a 15 esztendős ifj. Varga Ákos járult hozzá, aki az utolsó mérkőzésen nem lépett pályára, mert egyéni versenyen indult Békéscsabán és szerzett a felnőtt mezőnyben bronzérmet. Mellette szintén nagyon jól mutatkozott be a felnőtt csapatban a két másik 15 éves játékosunk, akik kiváló teljesítményt nyújtottak a szezon során: Bányai Benedek (12 győzelem 16 meccsen) és Szentkirályi Szabolcs (9 győzelem 9 meccsen).

Bellér Gábor