Történelmi siker: feljutott a Szuperligába a DEAC női teniszcsapata!

A mai sorsdöntő, Nyíregyháza elleni mérkőzést is sikerrel vették a lányok, akik így a következő szezont a legmagasabb osztályban kezdik.

A Debreceni Egyetem női teniszcsapata ma a Nyíregyházi Marso TC otthonában játszotta az NB I-es bajnokság utolsó fordulóját. A mérkőzés nagy téttel bírt, ugyanis biztos volt, ha a mieink nyernek, feljutnak a legmagasabb osztályba.

Ez a teher azonban nem nyomta a játékosaink vállát, az egyénik után akkora előnyre tettek szert, hogy a két páros találkozónak már nem volt jelentősége. Együttesünk összesítésben 6-1-re nyert, ezzel az NB I-es bajnokság első helyén végzett!

A DEAC női teniszcsapata a remek teljesítménynek köszönhetően a Szuperligába jutott, ahol jövőre a legjobbak között játszhat, és erre még soha nem volt példa a szakosztály történetében!

Örömteli, hogy a Debreceni Egyetem férfi és női teniszezői egyre jobb eredményeket érnek el, ráadásul az utánpótlás is biztosított, nemrég az F14-es csapatunk a vidékbajnokságot nyerte meg.

NB I női tenisz-csapatbajnokság, utolsó forduló, Nyíregyháza
Marso TC – DEAC 1-6

Egyénik
Varga Viktória – Matkó Réka 0:6 0:6
Zöldi Alíz – Aranyi Ágnes 0:6 1:6
Borbély Vivien – Komiszár Lilla 6:3 7:5
Zöldi Martina – dr. Varga Beáta 0:6 0:6
Tamás Gabriella – Almási Kitti 1:6 1:6

Páros
Zöldi/Zöldi – Varga/Almási 3:6 jn.
Borbély/Tamás – Matkó/Bágyi 3:6 0:6

Szívből gratulálunk a Bágyi Kinga vezette csapatnak, és sok sikert kívánunk a Szuperligában!