Tovább menetelnek a DEAC-DSC férfi teniszcsapatai

Hétvégén egy-egy idegenbeli mérkőzéssel folytatódott a II. és III. osztályú férfi csapatbajnokság és a győzelmekkel mindkét együttes a feljutás kapujába került.

A II. osztályban a felsőház utolsó fordulóját rendezték szombaton és bár a verseny nagyon szoros volt (három együttes is azonos győzelem/vereség mutatóval állt), a DEAC-DSC várhatta az élről a végjátékot köszönhetően a jobb egymás elleni eredményeknek. A budapesti Építők TK otthonában azonban mindenképp győzni kellett, mert vereség esetén a második helyen végeztünk volna a csoportban. A győzelmi kényszer nem nyomta agyon a csapatot és magabiztos játékkal nyertük meg a találkozót és így a C csoportot is.

Az egyénik után 4/2-es vezetéssel fordultunk: Máthé Gábor második, Bellér Gábor harmadik egyéni mérkőzését is simán nyerte a felsőházi küzdelmek során, Szentkirályi Péter ellenfele pedig az első játszma közepén sérülés miatt feladni kényszerült a meccset. Diadalmasra sikerült ifj. Varga Ákos bemutatkozása a II. osztályú csapatban, aki első mérkőzésén tükörsima győzelmet aratott. Nyíri Tamás a lábsérülése után vereséggel, de biztató játékkal tért vissza, míg Szabó Zoltán Nyírihez hasonlóan két játszmában maradt alul. A páros mérkőzéseken Máthé-Bellér és Nyíri-id. Varga Ákos kétjátszmás győzelmeket arattak, míg ifj. Varga és Szentkirályi match tie break-ban szenvedett vereséget kialakítva a 6/3-as végeredményt.

A sikerrel a másik találkozó eredményétől (Fót-Ganz 5/4) függetlenül megszereztük a csoportgyőzelmet és egy lépésre kerültünk a magasabb osztálytól. A rájátszásban a D csoport első helyezettjével (Pasarét-Ábris) kell megküzdeni, sajnos a hétfői sorsolás értelmében Budapesten. A találkozóra vasárnap (szeptember 19.) 10 órától kerül sor.

A III. osztályú együttes továbbra sem talált legyőzőre csoportjában és a nyolcadik forduló után is hibátlan mérleggel áll az élen. Múlt vasárnap Rudabányán vendégszerepeltünk és arattunk sima győzelmet. Több fiatal játékos is pályára lépett és mindenki meghálálta a bizalmat, mert a tavaszi találkozóhoz hasonlóan ezúttal sem veszítettünk mérkőzést. Egyéniben Szilágyi Bence, ifj. Varga Ákos, id. Varga Ákos, Barabás Bence, Bányai Benedek és Szentkirályi Szabolcs nyertek, míg párosban Barabás-ifj. Varga, Szilágyi-id. Varga és a Bányai-Szentkirályi duók hozták a meccseket.

A következő körben a III. osztályú gárda szeptember 18-án, Gyöngyösön lép pályára. A gyöngyösiek a DEAC-DSC közvetlen üldözői, így várhatóan ez a találkozó dönt a csoportgyőzelemről. Tavasszal hazai pályán 6/3-ra nyertünk, ennél szorosabb vereség illetve győzelem esetén karnyújtásnyira kerül a csoportelsőség. A III. osztályban nincs rájátszás, az élen végző együttes automatikusan feljut a II. osztályba. Apró szépséghiba, hogy egy klubnak nem lehet két csapata a felsőbb osztályokban, így a III. osztályból (csoportgyőzelem esetén is) csak akkor juthatunk fel, ha a II. osztályú gárda is feljebb lép az I. osztályba. Ennek fényében még nagyobb tétje lesz a vasárnapi rájátszásnak Budapesten.

Bellér Gábor