Fiú tornászaink is remekeltek az országos bajnokságon

Az év első versenyén vettek részt a DEAC fiú serdülő, kadet, ifjúsági és felnőtt tornászai. A Budapesten rendezett megmérettetés nagyon jól sikerült csapataink számára.

Megkezdte az idényt a Debreceni Egyetem fiú tornászcsapata is. Az év első megmérettetése a Budapesten rendezett országos bajnokság volt, ahol a DEAC minden korosztályban dobogós helyeken végzett.

Az ifjúsági II. osztályban első lett a Szabados Balázs, Barbócz Bence, Dezső Norbert, valamint felnőtt II. osztályban a Bartunek Dániel, Póta Zoltán, Parácsi Áron, Elek István, Szemán István összeállítású gárda.

Felnőtt kategóriában először indultak csapatként a DEAC versenyzői, közülük ketten a Debreceni Egyetem hallgatói – tudtuk meg a tornaszakosztály vezetőjétől, Lakatos Istvántól. – A fiúk nagyon szépen mutatták be az előírt gyakorlatokat, a bónuszelemek bemutatásának lehetőségével. Ezek elsajátítása már magasabb tudást igényel, többéves, rendszeres edzésmunkával történik, megtanulása csak megfelelő fizikai képesség, mozgás ügyesség és lazaság hátterében történhet. Köszönet a Debreceni Egyetemnek, hogy a modern, jól felszerelt tornacsarnokában lehetőséget ad számunkra a versenyekre való felkészülésre” – fogalmazott Lakatos István.

A szakosztályvezetőtől megtudtuk továbbá, hogy a fővárosi versenyen külön értékelték a vidék és a budapesti egyesületek eredményességét. Kiemelendő, hogy az országos összesítésben is első lett az ifjúsági II. osztályban induló együttes, míg a felnőttcsapat a dobogó második fokára állhatott fel.

Az egyéni számokban, serdülő II. osztályban nagyon szépen teljesített és 4. helyet szerezte meg Kártik László Dorián. Ugyancsak kiválóan szerepelt a kadet II. osztályban Buzsik Máté, aki második lett. Az ifjúsági kategóriában négy DEAC-versenyző végzett a mezőny első felében: 2. Dezső Norbert, 4. Barbócz Bence, 5. Csige Mátyás, 6. Szabados Balázs. A legidősebbeknél, a felnőtt II. osztályban 5. helyezést ért el Parácsi Áron.

Gratulálunk minden versenyzőknek a teljesítményükhöz! A tornászok felkészítését Gyéresi Dávid, Molnárfi Tamás és Lakatos István segítette.

Eredmények
Országos vidékbajnokság
Serdülő II. osztály (2009-2011-es születésű versenyzők)
3. helyezés: DEAC. Tagjai: Csonka Marcell, Szénási Norbert, Fekete László, Kártik László Dorián, Kovács Gergő.
Egyéni helyezések: 4. Kártik László, 17. Fekete László, 19. Szénási Norbert, 21. Kovács Gergő, 30. Csonka Marcell.
Országos összesítésben a csapat a 4. helyet szerezte meg.

Kadet II. osztály (2007-2008-as születésű versenyzők)
3. helyezés: DEAC. Tagjai: Kertész Bence, Popovics Dénes, Buzsik Máté, Kállai Péter.
Egyéni helyezések: 2. Buzsik Máté, 12. Kertész Bence, 15. Kállai Péter.
Országos összesítésben a csapat az 5. lett.

Ifjúsági II. osztály (2003-2006-os születésű versenyzők)
1. helyezés: DEAC. Az „A” csapat versenyzői: Szabados Balázs, Barbócz Bence, Dezső Norbert.
2. helyezés: DEAC. A „B” csapat versenyzői: Mozga Csaba, Csige Mátyás.
Egyéni helyezések: 2. Dezső Norbert, 4. Barbócz Bence, 5. Csige Mátyás, 6. Szabados Balázs, 7. Mozga Csaba.
Csapat országos összesítésben: 1. helyezés és 4. helyezés.

Felnőtt II. osztály (2002-es születésű versenyzők és idősebb korosztály számára)
1. helyezés: DEAC. Tagjai: Bartunek Dániel, Póta Zoltán, Parácsi Áron, Elek István, Szemán István.
Egyéni helyezések: 5. Parácsi Áron, 8. Szemán István, 9. Elek István, 12. Póta Zoltán, 14. Bartunek Dániel.
Országos összesítésben a csapat a 2. helyen végzett.