Kiemelkedően teljesítettek a DEAC tornászai

A Debreceni Egyetem fiú tornászai az utánpótlás-bajnokság harmadik fordulójában is dicséretesen teljesítettek, és szép eredményekkel tértek haza Budapestről. Az előző két körrel ellentétben a szövetség ezúttal már együtt értékelte a budapesti és a vidéki csapatok, egyéni versenyzők gyakorlatait.

Gyermek haladó korcsoportban Kovács Árminért és Farkas Mátéért szoríthattunk. Előbbi versenyzőnk már az előző fordulóban is remekelt, és most is odatette magát, kiemelkedő gyakorlatokat mutatott be, ennek köszönhetően a 12. helyet tudta megszerezni a 44 versenyző közül.

Ármin esetében ki kell emelni a talaj- és a korlátgyakorlatát, amely a harmadik és a negyedik legjobb volt a mezőnyben, sajnos azonban lovon a keze megcsúszott, leesett a szerről, így komoly levonással tudták a gyakorlatát értékelni – számolt be Lakatos István, a DEAC fiú tornacsapatának vezetője. – Másik versenyzőnk, Farkas Máté indulása bizonytalan volt, mivel a bajnokság előtti napokban térdsérülést szenvedett, végül vállalta a megmérettetést, és szépen is teljesített. Összességében mind a ketten bónuszos elemeket mutattak be a hat szeren” – zárta Lakatos István.

A gyermek kezdő kategóriában 17 egyesület indul, a DEAC két kerettel vágott neki a versenynek. Az A csapatban résztvevők szép gyakorlatokat mutattak be, az edzések munkája – fő szempont volt a gyakorlatok iskolázása – eredményes volt, ennek köszönhető az összesítésben elért 6. hely. A B csapat több tagjának ez volt a második versenye, a gyerekek már nem annyira izgultak, mint az előző fordulóban, és eggyel előre lépve a 13. helyen végeztek.

Az egyéni versenyen 109 sportoló vett részt. Hatalmas eredménynek számít, hogy Varga Kristóf a 10. helyen tudott végezni, különösen talajon volt kiemelkedő, ahol a második legmagasabb pontszámot kapta.

Ki szeretném emelni Dusa Mátét, Tóth Benedeket, Bodogán Benettet és Mándy Gergő Milánt is, akik a versenyen szintén jól teljesítettek, sok fejlődtek. Gratulálunk a sportolóinknak, edzőinknek” – fogalmazott Lakatos István.

Eredmények, országos bajnokság 3. forduló, Budapest
Gyermek haladó korosztály
Egyéni (44 induló): 12. Kovács Ármin, 22. Farkas Máté

Gyermek kezdő
Csapatverseny (17 induló)
DEAC A csapat 6. helyezés: Bodogán Benett, Györfi Milán, Dusa Máté, Páll Botond, Tóth Benedek Varga Kristóf
DEAC B csapat 13. helyezés: Nasaleán-Kiss Olivér, Mándy Gergő Milán, Törő Valter, Nagy Balázs, Pálfi Dávid, Pálfy Máté

Egyéni verseny (109 induló): 10. Varga Kristóf 28., Dusa Máté 38.,Tóth Benedek 48., Bodogán Benett 56., Györfi Milán 63., Páll Botond 63., Mándy Gergő Milán 71., Nasaleán-Kiss Olivér 76., Nagy Balázs 78., Törő Valter 97., Pálfi Dávid 98., Pálfy Máté