Sándor Gábor: Célunk a bajnoki cím megszerzése

A fiatal kapus izgatottan várja az U15-ös csapat hamarosan kezdődő edzéseit, elmondása szerint szüleinek, edzőjének és önmagának szeretne bizonyítani.

A 2007-es születésű Sándor Gábor két éve játszik klubunk színeiben. Tavaly még a megyei, idén már a regionális bajnokságban őrizte a portát, 27 mérkőzésen csupán 31 gólt kapott, az ezüstérmes DEAC pedig a harmadik legkevesebbszer kapitulált a mezőnyben. Bár ebben a korosztályban az alapozás még nem kezdődött el, a kapus bízik benne, hogy mielőbb remek állapotba kerül.

„Az őszi szezonban kissé ingadozó volt a teljesítményünk, sajnos sokszor pontot-pontokat vesztettünk. Tény, hogy a Covid-vírus is megnehezítette a dolgunkat, így többek között én sem tudtam minden mérkőzésen pályára lépni. Tavasszal már sokkal meggyőzőbben játszottunk, csupán az aranyérmestől szenvedtünk vereséget” – gondolt vissza az előző idényre Sándor Gábor.

Fiatal kiválóságunk szerint a hálóőröknek sok elvárásnak kell megfelelniük. Fontos, hogy gyors és hatékony legyen, valamint mozogjon magabiztosan a kapuban és annak előterében. Gábor erősségének vallja, hogy kiválóak a reflexei, illetve sok-sok tanulással megérzi, hogy a kapu mely részére céloznak az ellenfél játékosai. Elmondása szerint a meccsek előtt zenehallgatással kapcsolódik ki, hogy aztán a pályán jobban tudjon koncentrálni. A cerberus szerint a Barcelona nagyszerű hálóőre, ter Stegen a legjobb jelenleg ezen a poszton, de rajta kívül is vannak példaképei.

„A szüleimet nagyon tisztelem, mivel elképesztően sok mindent letettek már az asztalra. Többek között nekik is köszönhetem, hogy mindvégig támogattak a labdarúgás terén. Ezen kívül trénerünkre, Benczik Zsoltra is felnézek, mert nagyon következetes velünk szemben, talán ezért is szeretem ennyire a DEAC edzéseit látogatni. Bizonyítani szeretnék nekik és magamnak” – mondta határozottan a fiatal tehetség.

Mint ismert, Sándor Gábor a jövőben már az U15-ös korosztállyal méretteti meg magát, zárásként a céljairól is beszélt.

„Szeptembertől a Hatvani István Általános Iskola 8. osztályát kezdem, így természetesen a továbbtanulás terén is vannak már terveim, leginkább a műszaki irány érdekelne. Emellett bízom benne, hogy a pályán az eddiginél is kevesebbet hibázom, s még jobb teljesítményt nyújtok a következő bajnokságban. Az új idényben nem lehet más célunk, mint a bajnoki cím megszerzése, ehhez mindenképpen stabilnak kell maradjunk hátul” – hangsúlyozta az ifjú cerberus.