DASE U16: A sikersztori folytatódott

Lendületben maradt korosztályos együttesünk, vasárnap sem szakadt meg a sikerszéria, ezúttal a Hajdúhadház kapuját vettük be tizenhárom alkalommal.

Hat meccs, hat győzelem Köstner Tamás tanítványainak idei mérlege, fiataljaink ezt a pazar sorozatot szerették volna folytatni vasárnap délben, amire minden esélyük megvolt, ugyanis a 8. fordulóban az alsóházban található Hajdúhadház ellen léptek pályára.

Lendületesen, jó ritmusban kezdtük a mérkőzést, látszott, a srácok élvezik a játékot. Már az első percekben nyomás alá helyeztük ellenfelüket, aminek meg is lett az eredménye, hamar háromgólos előnyre tettünk szert. Ennek birtokában sem vett vissza a tempóból Köstner Tamás legénysége, továbbra is támadó szellemben, kombinatívan futballoztak, helyzeteiket jó százalékban értékesítették. Mire a játékvezető véget vetett a félidőnek, már hét találat állt csapatunk neve mögött.

Szünet után lankadt a lendület, de csak rövid ideig, ahogy telt az idő, ismét az első félidei játékot nyújtották a mieink. Lényegében az történt a pályán, amit fiaink akartak, állandó veszélyben forgott a hadházi kapu. Az olló tovább nyílt, helyzetkihasználás terén jól teljesített csapatunk, sorban születtek a gólok. Ebben a játékrészben még hatszor mattoltuk ellenfelünk védelmét, akik erejéből csak egy szépítő találatra futotta. Csapatunk megőrizte makulátlan mérlegét, s magabiztosan vezeti a tabellát. Szép, volt srácok!

Megyei U16-os bajnokság, 8. forduló

DASE–Hajdúhadház 13–1 (7–0)

DASE: Birta – Hidegkuti, Rácz (Ficsor, 60.), Orsó (Burai, a szünetben), Veleczki, Terdik J. (Harsányi 60.), Tóth Zs. (Terdik M., a szünetben), Vona (Hermann, 60.), Kovács I. (Fésűs, a szünetben), Bikki, Palotai (Ötvös, 55.)

Edző: Köstner Tamás

Gólszerző: Kovács I. (2., 7., 14.) Vona (5., 16., 30.) Orsó (38.), Rácz (52.), Fésűs (66., 82.), Burai (66., 71.), Hidegkuti (76.)

Köstner Tamás: Jól kezdtük a mérkőzést, megfelelő dinamikával játszottunk, aminek köszönhetően hamar megnyugtató előnyre tettünk szert. Szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk, amit kértem a srácoktól, megvalósították a pályán. Lényegében már ebben a játékrészben eldöntöttük a mérkőzés sorsát, mivel szünetre már hétgólos előnyre tettünk szert. Fordulás után kissé leültünk, de ahogy fáradt ellenfelünk, ismét fölénybe kerültünk és még hatszor sikerült betalálnunk. Elégedett vagyok a látottakkal, de a győzelem mellett az a legfontosabb, hogy fejlődjenek a gyerekek, meccsről-meccsre lépjenek előre. Gratulálok a csapatnak!

Tudósított: KZT