Ezúttal a DASE nyerte a házi derbit

Kozma László tanítványai visszavágtak a DEAC-nak az őszi vereségért, a zárófordulóban háromgólos győzelmet arattak testvércsapatuk felett.

Ifjúsági labdarúgó csapataink szerdán délután, a megyei bajnokság utolsó fordulójában házi derbit játszottak egymással, Kozma Lajos és Kozma László személyében apa és fia egymás ellen vezette csatába tanítványait. A mérkőzés előtt az már biztos volt, hogy a DASE hatodikként, míg a DEAC nyolcadikként zárja a szezont, ennek ellenére a motivációból nem volt hiány. A felek őszi párbaján a DEAC 3–0-ra diadalmaskodott, azonban egy ilyen nagy presztízzsel bíró találkozón bármilyen forgatókönyvet elképzelhettünk, a végkimenetelt nehéz lett volna megjósolni.

A mérkőzést jobban kezdte a DASE, amely már a 3. percben megszerezhette volna a vezetést: Bagdi Róbert buktatása után a játékvezető habozás nélkül a büntetőpontra mutatott, ám Gurbai Balázs tizenegyesét Lévai Levente bravúrral hárította. A folytatásban is Kozma László tanítványai domináltak, de fölényük meddőnek bizonyult, helyzetekig nem igazán jutottak. A DEAC a 9. percben került először az ellenfél kapujáig, azonban Némedi Miklós a jobb szélről érkező labdát az oldalhálóba vágta. Bár a mérkőzésnek komolyabb tétje már nem volt, érezhetően mindkét csapat szeretett volna nyerni, a srácok nagyot küzdöttek. Negyedóra elteltével az agrárosok jutottak előnyhöz, ugyanis Pató Milán egy szép egyéni akció után, három védőt is kicselezve lőtte ki a bal alsót (1–0). Ezután is a „vendéglátók” előtt adódott lehetőség, de Borbély Zalán és Csikós László próbálkozása is elkerülte a kaput. Kozma Lajos együttese aztán kijött a szorításból, és közel járt az egyenlítéshez, azonban a kulcspasszok rendre hiányoztak. A 30. perc után szétszakadt a pálya éslógott a levegőben egy újabb gól, a kapusok tehát ekkortájt egyáltalán nem unatkoztak. A DASE részéről Borkó Zoltán távoli lökete és Palotai Csaba kapáslövése sem vezetett eredményre, minthogy a túloldalon Szabó Dániel fejese és Tar Dániel veszélyesen szálló labdája sem talált utat a hálóba, így a szünetig nem módosult az állás.

A második félidő elején a DEAC valamivel többet birtokolta a labdát, de egy kontra végén mégis a másik fél növelhette volna előnyét, csakhogy Gurbai Balázs kisodródott és lövését már nem tudta a kapu felé irányítani. Ami nem jött össze neki, azt megvalósította Kiss Gergő, aki húsz méterről, szabadrúgásból a hosszúba bombázott (2–0). Tíz perccel később pedig Bagdi Róbert iramodott meg a labdával, majd egy visszahúzós csel után tüzelt védhetetlenül a kapuba (3–0). Kozma Lajos fiai nem adták fel, melynek meg is lett a gyümölcse, hiszen a 72. minutumban egy középről elvégzett szabadrúgásból Puskás Attilának sikerült szépítenie (3–1). A 79. percben azonban Kiss Gergő ismét egy pontrúgásból volt eredményes, csak ezúttal jobb szélről, éles szögből csavarta a labdát kapuba (4–1), amellyel eldőlt a csata. A két csapat a végén visszavett a tempóból, és a már lassabb iramban zajló mérkőzésen nem történt lényegi változás. Ősszel tehát három góllal a DEAC, ezúttal pedig ugyanennyivel a DASE bizonyult jobbnak.

Megyei I. osztály ifjúsági 30. forduló

DASE – DEAC: 4–1 (1–0)

DASE: Molnár B. – Korbély (Kelemen, a szünetben), Bagdi, Csikós (Kiss G., 58.), Borkó, Czibere (Holczer, a szünetben), Pató, Bíró, Szabolcsi, Gurbai, Palotai (Burai, a szünetben)

Vezetőedző: Kozma László

DEAC: Lévai – Salánki, Szabó D., Kerekes (Kovács M., a szünetben), Almási (Puskás, a szünetben), Tar, Hajzer, Némedi (Lakatos, a szünetben), Tóth Cs. (Magyar, a szünetben), Polonkai, Némethy

Vezetőedző: Kozma Lajos

Gólszerzők: Pató (16.), Kiss G. (60., 79.), Bagdi (70.), illetve Puskás (72.)

Kozma László: Egy szép zárása volt a szezonnak ez a mérkőzés. Ősz végére elég távol kerültünk a dobogótól, de tavasszal egy szép menetelés után visszatudtunk kapaszkodni az élmezőnyhöz. A legtöbb kulcsfontosságú találkozón mégsem tudtuk hozni megfelelően a pontokat, így az utolsó meccsen már tét nélkül léptünk pályára. Az volt a cél, hogy aki idén kevesebb játéklehetőséget kapott, az is tudjon most érvényesülni. Azt kértem a srácoktól, hogy futballozzanak élvezetből, és hozzák ki magukból, amit tudnak. Nyilván lehettünk volna összeszedettebbek is, de ennek ellenére ma teljes mértékben elégedett voltam velük.

Kozma Lajos: Ezúttal is sok hiányzónk volt, de megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt. Az első húsz percben bennmaradtunk az öltözőben, és sajnos az ellenfél egyszer be is talált. Utána igyekeztünk felállni, helyzetekig is jutottunk, ám nem tudtuk azokat értékesíteni. A második félidőben tíz percig megint aludtunk, kaptunk két elkerülhető gólt, és bár sikerült szépítenünk, a végére eldőlt a meccs. A szezonban egyébként hasonló problémákkal küszködtünk, a helyzetkihasználáson mindenképp javítani kell.

Tudósított: Tóth Huba