A hajrában gyűjtöttük be a pontokat

U16-os csapatunk győztesen tért haza a fővárosból, egy góllal jobbnak bizonyult a BVSC-nél.

Előző héten pontot hullajtott Rácsai Lajos együttese, mely gárda döntetlennel zárta a Monor elleni mérkőzést. Fiataljaink a következő fordulóban Budapestre utaztak, szombaton a BVSC-Zuglóval mérték össze erejüket.

Az első félidőben kiegyenlített volt a játék, leginkább mezőnyben pattogott a labda, de a 9. percben Kis Keve mattolta a hazai védelmet és bevitte a vezető találatot. A fővárosiak próbálták még szünet előtt ledolgozni hátrányukat, de Tóth Dániel biztosan állt a vonalon, viszont a 39. minutumban már kénytelen volt a hálóból kiszedni a labdát, így döntetlennel zárult az első játékrész.

A térfélcserét követően is akadozott csapatunk gépezete, be-be csúsztak hibák, így kevés helyzetet sikerült kidolgozni. A BVSC előtt több helyzet is adódott, de Tóth Dani lehúzta a rolót, biztosan őrizte kapuját. Ráadásul a 84. percben az egyik pontról is le kellett mondaniuk a kék-sárgáknak, Tar Kristóf is betalált, így csapatunk gyűjtötte be  mindhárom egységet.

MLSZ Regionális U16 Kiemelt Kelet 4. forduló

BVSC-Zugló – DEAC: 1-2 (1-1)

DEAC: Tóth D. – Tömöri (Balmaz 64’), Drága (Csalánosi 69’), Tar, Hajdu (Komádi 59’), Csubák (Balogh 75’), Miskolci, Molnár Gergő, Pelyvás-Ferenczik, Puskás (Molnár Gergely 46’), Kis K. (Szabó 64’)

Vezetőedző: Rácsai Lajos

Gólszerzők: Kis K. 9’, Tar 84’

Rácsai Lajos: A játékunk nem volt tökéletes, de a mai teljesítmény szerencsére elég volt a győzelemhez. Támadásban kevésszer jutottunk el  az ellenfél kapujához, helyzeteinket viszont jó százalékban értékesítettük. Büszke vagyok arra, hogy ezen a hétvégén három csapatnak is adtunk játékosokat és minden meccset sikerült megnyerni. Gratulálok a srácoknak, úgy vélem, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést, ám ehhez kellett egy jó kapusteljesítmény is.