A jó játékból már csak a gól hiányzott

U16-os csapatunk szombaton a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként lépett pályára.

Kertész Tamás tanítványai egyre tudatosabban és jól futballoznak, már csak a gól hiányzik a játékukból. Csapatunk abban a reményben utazott Szegedre, hogy végre átszakad a gát és sikerül végre megzörgetni a hálót.

Nagy lendülettel vetették magukat a küzdelembe fiataljaink, akik agresszíven futballoztak, párharcokat nyertek, jól mentek át védekezésből támadásba. Többször is eljutottak a szegedi tizenhatosig, ám a végjátékoknál rendre rossz döntések születtek. A hazaiak is próbálkoztak, de védelmünk ahogy a korábbi meccseken, ezúttal is tökéletesen zárt, kapunk egyszer sem forgott veszélyben. Ám hiába jó játék, a helyzetek, a labdát csak nem sikerült a gólvonalon túlra juttatni a félidő végéig.

Fordulás után sem változott a játék képe, csapatunk akarata érvényesült, szemre is tetszetős támadásokkal sikerült eljutni a kék-fehérek kapujáig. De vagy nem voltak eléggé higgadtak srácaink, vagy a védők mentettek az utolsó pillanatban, a hazai háló továbbra is érintetlen maradt. Mentek előre a fiúk becsülettel, viszont most is be voltak oltva gól ellen, vagy megint otthon felejtették a góllövő csukát. Az utolsó percekben a Szeged próbálkozott egy lövéssel, de a labda föld körüli pályára állt, így döntetlennel zárult a találkozó.

MLSZ Országos U16 “C” Csoport 5. forduló

Szeged-Csanád GA – DEAC: 0-0

DEAC: Nagy N. (Vaskó 82’) – Dudás (Kovács K. 62’), Papp G., Kelemen, Szilágyi, Bora (Botos 46’), Pásztor, Boros, Juhász (Hajdu 62’, Papp Z. 71’)), Ari, Grecskó

Vezetőedző: Kertész Tamás

Kertész Tamás: Le a kalappal a játékosok előtt, végig agresszívan és támadószellemben futballoztunk, harcosokat láttam a pályán, küzdeni akarásból jelesre vizsgázott mindenki. Az edzésmunka előrevetíti a hétvégi jó játékot, ezúttal is tudatosan és jól játszottak a srácok. Mi álltunk közelebb a győzelemhez, de a ziccereket sem tudtuk értékesíteni, szinte nulláról sem sikerült a hálóba juttatnunk a labdát. Összességében elégedett vagyok, már csak az a kis plusz hiányzik, mellyel megnyerhetjük a meccset, de egyszer át kell szakadnia a gátnak.