A Józsa sem tudta megállítani csapatunkat

A DASE U16-os gárdája magabiztos játékkal, sok helyzetéből négyet értékesítve szerezte meg zsinórban negyedik győzelmét.

Derbi várt Sáfár Péter tanítványaira, ugyanis vasárnap a városi rivális Józsa ellen léptek pályára. A cél nem is lehetett más, mint begyűjtve a pontokat, megőrizni a makulátlan mérleget.

Kellett egy kis idő mire fiataljaink a megfelelő sebességi fokozatba kapcsoltak, de fokozatosan lendületbe jöttek, érvényesítették akaratukat. Nyomás alatt volt a vendégek védelme, de a játékrész derekáig nem sikerült bevenni a kaput. A 21. minutumban viszont Lakatos Roland villant és szerezte meg a vezetést. A Józsa is próbálkozott, de védelmünk ezen kísérleteket könnyedén hatástalanította, Varga Károlynak alig akadt munkája a kapuban. A 32. minutumban Csonka Tamás kapásból kilőtte a hosszú felső sarkot és duplázta meg az előnyt.

A második félidőben teljesen áttevődött a játék a Józsa térfelére, az történt a pályán, amit a Sáfár-fiúk akartak. Az 50. percben Csonka Tamás duplázta meg találatainak számát, majd kis idő múlva Kaprinyák Armand is feliratkozott a gólszerzők közé. A hátralévő időben akár kétszámjegyőre is duzzadhatott volna az előnyünk, de a számtalan helyzetet nem sikerült értékesíteni. Csapatunk begyűjtve negyedik győzelmét, továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti toronymagasan a tabellát.

Megyei U-16 B 5. forduló

DASE – Józsa: 4-0 (2-0)

DASE: Varga – Hajdu (Kiss B. 67’), Harsányi, Villás (Rácz 67’), Nagy A. (Péter 63’), Kaprinyák (Szűcs 63’), Nagy L., Sallai, Lakatos, Csonka, Pósán (Horváth 48’

Edző: Sáfár Péter

Gólszerzők: Lakatos 21’, Csonka 32’, 50’, Kaprinyák 54’

Sáfár Péter: Ezúttal is álmosan kezdtünk, ám ahogy teltek a percek, egyre jobban belemelegedtünk a játékba, felvettük a kellő fordulatszámot. Ez meg is hozta az eredményét, kétgólos előnyre tettünk szert az első félidőben. Mi irányítottuk a mérkőzést, nyomás alatt tartottuk ellenfelünket, a második félidőben abszolút mi domináltunk, a Józsa térfelén tartottuk a labdát. Rengeteg helyzetünkből kettőt értékesítettünk és megnyertük a mérkőzést. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez.