A középpálya motorjai – 2. rész

Folytatjuk kiváló középpályásaink bemutatását, akik kulcspasszokkal és pompás átlövésekkel húzták csapataik szekerét ősszel.

Botos Patrik: A DEAC U15-ös csapatának középpályása rendkívül jó munkabírású, rendkívül szorgalmas és alázatos játékos, akinek nagy álma, hogy profi futballistává váljon. Kilenc mérkőzésen lépett pályára az ősz folyamán, többnyire kezdőként, de amikor a kispadról szállt be, akkor is sokat tett hozzá csapata játékához. A sokáig emlékezetes, Kaposvár elleni mérkőzésen ő szerezte negyedik gólunkat, emellett pedig számos remek átadással szolgálta ki társait. Kimondottan technikás futballista, aki alig veszít párharcot, s az első perctől az utolsóig szívvel-lélekkel küzd a csapat sikeréért.

Gurbai Balázs: A DASE megyei ifjúsági csapatának középpályása rengeteget fejlődött a mögöttünk hagyott évben, Kozma Lászlónál az idei szezonra alapemberré vált, együttesének valódi motorja lett. Középpályásként tíz mérkőzésen tizenegy találatot jegyzett, amelyek között jó néhány szépségdíjas gólt is találunk. Az Egyek kapusát háromszor is mattolni tudta, míg a Berettyóújfalu kapuját kétszer vette be, továbbá a Kabának, a Bocskainak, a Derecskének, a Hajdúsámsonnak, a Nyíradonynak és a Sárrétudvarinak is betalált.

Hermann Dénes: Nemrég múlt tizennyolc, ám nem csupán U19-es csapatunknál számolnak vele, de Katona Lászlónál, a kis DEAC-ban is alapemberré vált. Gyors, nagy munkabírású játékos, aki jól lát a pályán, s passzaival sokszor helyzetbe tudja hozni társait. A korosztályos bajnokságban négy mérkőzésen három találatig jutott, míg a megyei első osztályban tizenegy találkozón két gólt szerzett. Fiatal játékosunk, tavaly már az NB II-es mérkőzéskeretbe is bekerült, s ha így folytatja, könnyen lehet, hogy ismételten az első csapatban találja magát.