A záró negyedben döntöttük el a meccset

U13-as csapatunk végig dominált, de az első három játékrészben nem tudta bevenni a kaput, a negyedik etapban viszont négyszer is megzörgették a hálót.

Balla Imre tanítványai az Eger otthonába látogattak a 21. fordulóban és ahogy legutóbb hazai pályán, idegenben is nyerni akartak. A hevesiek egy vereség után várták a szombati párharcot, míg a mieink győzelemmel hangolódtak az összecsapásra.

Nagy elánnal kezdtünk, amint a játékvezető megadta az engedélyt, nyomás alá helyeztük ellenfelünket. A hazai térfélen tartottuk a labdát, de az egriek megszállták védőharmadukat, nem volt egyszerű feltörnünk hátsó alakzatukat. Voltak azért helyzeteink, de az első két negyedben nem tudtuk bevenni a kaput.

A harmadik etap is hasonlóan alakult, mi birtokoltuk a labdát, a Heves vármegyeiek pedig védekeztek. Próbáltak kijönni a szorításból, de elvétve lépték csak át a felezővonalat. Hiába domináltunk, helyzeteinket nem sikerült továbbra sem gólokra váltanunk. A záró játékrészben megtörtük az Eger ellenállását, a 62. percben Fodor Soma megszerezte a vezetést, a 65-ben pedig Nagy Zsolt duplázta meg előnyünket. Az újabb találatra sem kellett sokat várni, a 67. minutumban Antal Róbert juttatta a labdát a vonalon túlra. A 70. percben Galambos Máté is beköszönt, így 4-0-ra nyertük meg a mérkőzést.

MLSZ Országos U13 Északkelet 21. forduló

Eger SE – DEAC: 0-4 (0-0, 0-0, 0-0, 0-4)

DEAC: Kiss Cs. – Galambos, Nagy Zs., Antal, Fodor, Kulcsár, Giczei, Kondor, Seres

Cserék: Petró, Molnár, Harsányi, Csigai, Balogh

Vezetőedző: Balla Imre

Gólszerzők: Fodor 62’, Nagy Zs. 65’, Antal 67’, Galambos 70’

Balla Imre: Szinte az egész mérkőzésen domináltunk, birtokoltuk a labdát, ellenfelünk térfelén zajlott a játék, de nagyon stabilan védekeztek, nehezen tudtuk megbontani őket. Voltak azért helyzeteink, de nem tudtuk egyiket sem kihasználni. Az utolsó negyedben végre a jó játék eredményességgel párosult, nyolc perc alatt négyszer vettük be a kaput. Ami nagyon tetszett, hogy tudtuk érvényesíteni akaratunkat, a gyerekek az első pertől az utolsóig küzdöttek, akartak nyerni. Azt, amit edzéseken gyakorlunk, illetve amit megbeszéltünk a mérkőzés előtt megvalósították a pályán, labdabirtoklás terén sokat léptünk előre. Gratulálok a csapatnak!