Az éjjel soha nem érhet véget…

U15-ös csapatunk sikerszériája szombaton sem szakadt meg, srácaink szervezett, fegyelmezett játékkal négyszer vették be az UDSE kapuját.

Parádés sorozatot produkálnak Dobos Attila tanítványai, zsinórban kilenc mérkőzésen nem találtak legyőzőre, csak a listavezető Újpest ellen végeztek döntetlenre. Ezt a sikerszériát szerették volna folytatni srácaink a szombati rangadón, mely játéknapon az UDSE ellen léptek pályára és ismét szépet varázsoltak nekünk.

Jobban nem is indulhatott volna a mérkőzés, már a 2. percben megszerezték a vezetést fiataljaink: Molnár Gergő fordult le védőjéről, majd ugratta ki a mélységből induló Majtényi Dávidot, aki belsővel lepókhálózta a felső sarkot. Próbáltak minél hamarabb egyenlíteni a vendégek, nyomást is gyakoroltak csapatunkra, de védelmünk, ahogy a korábbi meccseken, mint a svájci retesz, tökéletesen zárt. Srácaink kontrákból próbáltak veszélyeztetni, de hamar eladták a megszerzett labdát, ennek ellenére sikerült helyzeteket kialakítaniuk. A vendégek hálója viszont ebben a játékrészben már érintetlen maradt, így minimális előnyből várhattuk a második félidőt.

Szünet után is a fővárosiak voltak kezdeményezőbbek, ami érthető is, hiszen hátrányban voltak, védelmünkön azonban továbbra sem találták a rést. Srácaink jól zárták a területeket, szűkítették a passzsávokat, egyszerűen lehetetlen volt átjátszani őket. És jött az 53. perc és a második gól: Hatvani Benedek csereként beállva, első labdaérintéséből megduplázta csapatunk előnyét. Ez megnyugtatta a fiúkat, innentől sokkal higgadtabban futballoztak, szépen építették támadásaikat. A 63. minutumban Hatvani ugratta ki a szintén csereként pályára lépő Kis Kevét, aki higgadtan passzolt az üres kapuba. Srácaink már zsebben érezhették a három pontot, de még sok idő volt hátra, és a vendégek nem adták fel. A mérkőzés hajrájában viszont szertefoszlott azon reményük, hogy elcsíphetnek egy egységet: Komádi Dominik szerzett labdát, aki a kapussal szemben nem hibázott és bebiztosította a győzelmet. Az UDSE erejéből a hosszabbításban szépítésre még futotta, de ezzel csak kozmetikázták a végeredményt.

A sikerszéria folytatódott, a Dobos-tanítványok tizedik meccsükön sem találtak legyőzőre!

MLSZ Regionális U15 Kiemelt Kelet 18. forduló

DEAC – UDSE: 4-1 (1-0)

DEAC: Szalóki (Lós 65’) – Pelyvás-Ferenczik (Csalánosin 69’), Majtényi (Barna 65’), Szabó Z. (Szabó N. 65’), Bak (Kis K. 51’), Drága, Molnár Gergely (Hatvani 51’), Tar, Molnár Gergő, Folytán, Papp G. (Komádi 69’

Vezetőedző: Dobos Attila

Gólszerzők: Majtényi 2’, Hatvani 53’, Kis K. 63’, Komádi 78’

Dobos Attila: Tudtuk, hogy egy nagyon jó csapattal találkozunk, akiktől ősszel háromgólos vereséget szenvedtünk, próbáltam a lehető legjobban felkészíteni a csapatot a rangadóra. Jól kezdtünk, már az első percekben megszereztük a vezetést, ám a bekapott gól után ellenfelünk volt a kezdeményezőbb. Védekezésünk viszont most is jól működött, nem is került veszélybe a kapunk. Labdaszerzések után nem voltak jók az átmeneteink, hamar eladtuk a labdát, ennek ellenére voltak helyzeteink. Szünetben fel is hívtam a srácok figyelmét arra, ha megszerezzük a labdát, becsüljük is meg, higgadtabban futballozzunk, türelmesen építsük fel támadásainkat. Ezt meg is valósították a fiúk, ennek eredménye, hogy még háromszor bevettük riválisunk kapuját. Sima lett a vége, de akár nagyobb arányban is nyerhettünk volna, ha helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk. De nem akarok elégedetlennek tűnni, a srácok minden dicséretet megérdemelnek.