U12-es csapatunk a szerdai előrehozott mérkőzésen a Várda LA otthonában lépett pályára.
Rőth András ifjú legényeire hétközi mérkőzés várt, amely párharcra eredetileg a 26. fordulóban került volna sor, de a felek szerdán letudták az összecsapást. A mérkőzés esélyesei az akadémisták voltak, ifjoncaink viszont szerették volna megnehezíteni a dolgukat.
Középkezdéskor mintha még az öltözőben maradtunk volna, az 1. percben megzördült a hálónk. Nem nagyon találtuk a játékunkat, bár próbáltunk építkezni, de passzaink nem találtak társat. A házigazdák irányítottak, többször is eljutottak a kapunkig és a 12. minutumban másodjára is bevették. A folytatásban sem tudtuk elkapni a fonalat, sok volt a hiba, az eladott labda, ezért büntetett is ellenfelünk, a második negyedben négyszer mattolták védelmünket.
A harmadik játékrészre megérkeztünk a meccsbe, felvettük a kellő ritmust, szépen járattuk a labdát, támadásaink magukban hordozták a veszélyt. Partiban voltunk az akadémistákkal, bár a 71. percben ismét betalált a Várda, de öt minutum elteltével Ramos-Kiss Arcangel válaszolt a szabolcsi gólra. A mérkőzés hajrájában kétszer jutott még át a labda a vonalon, egyszer a miénkén, egyszer a piros-fehérekén, melyet a 79. percben Sinka Nimród jegyezhetett.
MLSZ Országos U12 Északkelet 26. forduló
Várda LA – DEAC: 8-2 (2-0, 4-0, 0-0, 2-2)
DEAC: Kázmér – Sinka, Ramos-Kiss, Bencze, Kerekes, Derecskei, Ujvári, Balogh, Mester
Cserék: Csete, Könyves, Paksi Zsignár
Vezetőedző: Rőth András
Gólszerzők: Ramos-Kiss 76’, Sinka 79’
Rőth András: Az elején nagyon kapkodtunk, állandóan úton voltunk, több labdát eladtunk, a párharcokban alulmaradtunk. Az utolsó két negyedre felvettük a ritmust, egyre több volt a pontos átadásunk, jól hoztuk ki a labdát, eljutottunk ellenfelünk kapujáig, ezt a két játékrészt döntetlenre hoztuk le. Ezzel a két etappal nagyon meg vagyok elégedve, ezt kell erőltetni az első perctől kezdve.
