U12-es csapatunk sokáig partiban volt a Várdával, de nagyarányú verség lett a vége.
Bő két hét elteltével ismét összemérhették erejüket Urbin Péter tanítványai a Várda akadémistáival. Április végén sikerült megszorítani a szabolcsiakat, így srácaink arra készültek, szombaton is megnehezítik a piros-fehérek dolgát.
Nem indult jól a mérkőzés, a Várda már a 3. percben betalált és megszerezte a vezetést, majd hét minutum elteltével megduplázta előnyét. Kétgólos hátrányba kerülve összekapták magukat ifjoncaink, kiegyenlítődött a játék, akár zárkózhatott volna csapatunk, de a lehetőségekkel nem sikerült élni. A második negyedben partiban voltak az akadémistákkal az Urbin tanítványok, gól azonban nem született az etap végéig.
A harmadik játékrészben is egyenrangú ellenfelei voltak srácaink a Várdának, bár veszélyesebben futballoztak a szabolcsiak, csapatunk előtt is adódtak helyzetek, melyek közül a negyedik negyedben Ungvári Zalán egyet értékesített. Erre viszont azonnal válaszolt a Várda, sőt nem is egyszer, a hátralévő időben öt alkalommal zörgették meg a kapunkat és nyertek végül 7-1-re.
MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 25. forduló
DEAC – Várda LA: 1-7 (0-2, 0-0, 0-0, 1-5)
DEAC: Ujvárosi – Bacsa, Halczman, Laczkó, Mányi, Bényei, Greskó, Sebestyén, Nagy R.
Cserék: Szegedi, Molnár G., Hidi, Lakatos, Fésűs, Farkas, Ungvári, Molnár P.
Vezetőedző: Urbin Péter
Gólszerző: Ungvári 65’
Urbin Péter: A nagyarányú vereség miatt csalódott vagyok, azt láttam, hogy a srácok fejben, mentálisan mondtak csődöt. Pedig voltak periódusok, mikor egyenrangú partnerei voltunk az akadémistáknak. Meg kell keresnünk és következő héten kijavítani a hibákat.
