Hiába dolgozott ki számtalan helyzetet U13-as csapatunk, még az üres kapuba sem sikerült betalálni.
Bereczki Tamás legénysége a nem túl acélos Sajóvölgyét fogadta szombaton, mely gárdát az első körben már sikerült legyőzni. Abban bíztunk, a második összecsapást is fiataljaink nyerik, de csalódnunk kellett.
Már az első két negyedben eldönthették volna a mérkőzést srácaink, de hiába a sok helyzet, még a ziccerek is kimaradtak. Pedig nem fejtettek ki nagy ellenállást a vendégek, ám a kapu előtt sorra rossz döntések születtek.
Hasonló volt a képlet a két utolsó etapban, helyzet helyzetet követett, de ifjoncaink ezen a napon be voltak oltva gól ellen. Ha csak a felét értékesítik, akkor is kétszámjegyű lehetett volna a győzelem, ám így meg kellett elégedni a döntetlennel.
MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 9. forduló
DEAC – Sajóvölgye: 0-0
DEAC: Ujvárosi, Lakatos, Hidi, Ungvári, Bényei, Farkas, Szabados, Sebestyén, Greskó
Cserék: Szegedi, Laczkó, Halczman, Bacsa, Balogh, Nagy R.
Vezetőedző: Bereczki Tamás
Bereczki Tamás: Addig, míg harminc helyzetünkből – négy üres kapus volt – egyet sem értékesítünk, nem fogunk mérkőzést nyerni. Ebben a korosztályban nem az eredmény az elsődleges, de a hozzáállással nagy problémák voltak. A futball pedig büntet, ahogy előző héten és most is, mert ma egy olyan párharcot hoztunk döntetlenre, melyeket gólokkal kellett volna nyernünk.