U13-as csapatunk a Nyíregyháza együttesét fogadta a Sportcampuson.
Nem a legjobb előjelekkel várta csapatunk a Nyíregyháza elleni mérkőzést, ugyanis szinte a keret fele hiányzott betegségek, sérülések miatt. Egy kapus és egy mezőnyjátékos ült a kispadon, trénerünknek főhetett a feje, miképp frissítse majd menet közben csapatát.
Srácaink nem spórolta az erejükkel, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe, de ugyan ez elmondható a Nyíregyházáról is. Bár a szabolcsiak a 10. percben megszerezték a vezetést, a Balla-tanítványokat ez nem vetette vissza, továbbra is egyenrangú partnernek bizonyultak. Ahogy telt az idő, már a fáradtság jelei azért mutatkoztak a fiúkon, be-be csúsztak hibák, ezeket pedig kihasználták a vendégek és háromgólos előnyre tettek szert. Az utolsó percekben azonban Nagy Márkó révén összejött a szépítés, de a végeredmény csalóka, ekkora különbség nem volt a két csapat között.
MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 5. forduló
DEAC – Nyíregyháza: 1-3
DEAC: Barna – Bodolai, Nagy M., Németh, Székely, Hermeczi, Juhász, Bakó, Nagy Á.
Cserék: Szilágyi, Nánási
Vezetőedző: Balla Imre
Gólszerző: Nagy M. 58’
Balla Imre: Betegségek és sérülések miatt nyolcan hiányoztak, csak 11 játékossal tudtunk kiállni erre a mérkőzésre, de kihoztuk a helyzetből a maximumot. Nem volt ekkora különbség a két csapat között, a srácok nagyon ügyesek voltak, de elfáradtak, ez pedig hibákat szült. A vereség ellenére gratulálok a fiúknak, ha a folytatásban is így futballozunk, a sikerek sem maradnak el.