Behúztuk zsinórban a harmadikat is

A DASE U16-os csapata végig kézben tartva a mérkőzést, magabiztos játékkal fektette két vállra ellenfelét.

Sáfár Péter legénysége a hét utolsó napján a még nyeretlen Hajdúhadház együttesét fogadta a Sportcampuson. Csapatunk az alapszakaszt az élen szeretné zárni, így ezen a mérkőzésen is kötelező volt a győzelem.

Már a középkezdés után próbáltuk érvényesíteni akaratunkat, szépen járt a labda lábról-lábra, okosan szövögettük támadásainkat. Ekkor még tartották magukat a vendégek, mi sem találtuk a rést a falon. A 20. percben azonban megtörtük ellenfelünk ellenállását, ekkor Kulcsár Noel volt eredményes. Mi irányítottuk a játékot, fölényünk pedig újabb gólban is megmutatkozott, a 28. minutumban Juhász Gábor vette be a kaput. Az újabb találatra sem kellett sokat várni, öt perc elteltével Tóth Bence állította be a félidei végeredményt.

Ahogy elkezdődött a második etap, újabb találatot ünnepelhettünk, Pósán Botond mattolta a védelmet. Erre hamar válaszolt ellenfelünk, de Kulcsár gyorsan letörte lelkesedésüket, az 56. percben visszaállította a négygólos különbséget. A hátralévő időben növelhettük volna előnyünket, újabb találat azonban már nem született, a hármas sípszónál így 5-1 állt az eredményjelzőn.

Vármegyei U-16 A 3. forduló

DASE – Hajdúhadházi FK: 5-1 (3-0)

DASE: Gencsi – Juhász (Bobik 65’), Kulcsár (Boros 61’), Molnár, Szilágyi (Bíró 61’), Rácz D. (Rácz A. 51’), Kovács (Freudenfeld 65’), Tóth B., Pósán (Fórizs 51’), Fekete (Hidegkuti 41’), Valkai

Edző: Sáfár Péter

Gólszerzők: Kulcsár 20’, 56’, Juhász 28’, Tóth B. 33’, Pósán 42’

Sáfár Péter: Minden mérkőzés előtt azt kérem tanítványaimtól, a saját játékunkat próbáljuk érvényre juttatni, ne vegyük át ellenfelünk stílusát. Ezt nagyjából meg is valósították, birtokoltuk, járattuk a labdát, az idő előrehaladtával irányítottuk a játékot. Az első félidő derekánál megnyugtató előnyre tettünk szert. Fordulás után az volt a kérdés, mekkora lesz a különbség, amely négyre duzzadt. Mindenkinek megadtam a játéklehetőséget, a cserék jól szálltak be, gratulálok a srácoknak a megérdemelt győzelemhez.