Béke gólja döntött, rangadót nyertek U17-eseink

Urbin Péter tanítványai küzdelmes mérkőzésen győzték le a Tarpát, így a tabella éléről várhatják a tavaszi folytatást.

Csúcsrangadót rendeztek vasárnap délelőtt a regionális U17-es bajnokságban, az elsőségért harcoló három csapat közül ugyanis kettő egymás ellen zárta az őszi szezont, fiataljaink a Tarpát látták vendégül a Sportcampuson. Urbin Péter tanítványai az elmúlt hetekben már erre a mérkőzésre fókuszáltak, hiszen tudvalevő volt, hogy a végelszámolásnál sokat jelenthet az egymás elleni eredmény, a Tarpa pedig imponáló gólkülönbséggel és hibátlan mérleggel, többek között a Kisvárda elleni sikerrel a háta mögött érkezett a cívisvárosba.

Ahogyan arra számítani lehetett, egyik csapat sem vállalt túlzott kockázatot az első percben, szervezetten futballozó és jól védekező együttesek találkoztak egymással. A mieink valamivel többet birtokolták a labdát, megfontoltan, kis passzokkal igyekeztünk építkezni, míg a vendégek már a középpályán igyekeztek megzavarni fiataljainkat, szerencsére kevés sikerrel. Negyedóra elteltével aztán belelendültek a felek, mindkét kapusnak résen kellett lennie, elsősorban távoli lövésekkel próbálkoztak a csapatok. A játékrész végéhez közeledve egyre nagyobb energiákat mozgósítottunk a gólszerzés érdekében, pontrúgások és szélről érkező beadások után is veszélyeztettünk, a tarpai hálóőr egy alkalommal nagy bravúrral tolta ki a labdát a léc alól. A 37. percben azonban már ő is tehetetlen volt, egy szöglet után Béke Tamás elé került a lecsorgó, aki szép mozdulattal kilőtte a hosszú alsót, vezetést szerezve csapatának.

A fordulás után érhető módon a hátrányban játszó tarpaiak vették át az irányítást, egyre több lehetőséget alakított ki riválisunk, ám a védelem jól állta a sarat, többször is szögletre mentettünk. Ratku is bemutatott néhány nagy védést, miközben a túloldalon elsősorban a gyors ellentámadások végén jegyezhettünk fel helyzeteket, ha támadóink pontosabbak a befejezéseknél, könnyedén megduplázhattuk volna előnyünket. Kiss Nándor és Víg Zsombor is eltalálta a kapufát, a csereként pályára lépők pedig jól szálltak be a mérkőzésbe, amikor pedig már csak negyedóra volt hátra a találkozóból, érezni lehetett, ezt a mérkőzést innen már nem veszítheti el a DEAC. Ment előre, próbálkozott becsülettel a Tarpa, de fiataljaink foggal-körömmel védekeztek az utolsó percekben, s végül sikerült megőrizniük egygólos előnyüket a lefújásig. Urbin Péter együttese nagy skalpot gyűjtött be vasárnap délelőtt, így U17-eseink a tabella éléről várhatják a regionális bajnokság tavaszi folytatását. Szép volt, fiúk!

Regionális U17-es bajnokság, 11. forduló

DEAC–Tarpa SC 1–0 (1–0)

DEAC: Ratku – Víg, Kozma (Dari, a szünetben), Rajna, Kiss N., Béke, Virág G. (Komádi, 82.), Kövér, Almási, Szathmári (Pál R., 65.), Sándor B.

Edző: Urbin Péter

Gólszerző: Béke (37.)

Urbin Péter: Nagyon készültünk a rangadóra, alaposan feltérképeztük a Tarpát, s azt kaptuk riválisunktól, amire számítottunk, keményen álltak bele a párharcokba és rendkívül szervezetten védekeztek. Parádés csapatteljesítményt nyújtottunk, felemelő érzés volt ezt a csapatot irányítani a kispadról, a srácok szívüket-lelküket kitették a pályára. Fokozatosan lendültünk játékba, de az első játékrész felében már egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, a fordulás után pedig több kontrából is tudtunk veszélyeztetni. Nem tudtuk lezárni a mérkőzést, így a hármas sípszóig izgulnunk kellett, de sikerült kihúznunk kapott gól nélkül, amit egy ilyen szintű rivális ellen nagy fegyverténynek tartok. Több ilyen mérkőzésre lenne szükség, mert ezekből lehet igazán tanulni, erre a játékra pedig bátran építkezhetünk a jövőben. Jóleső érzés ránézni a tabellára, gratulálok a fiúknak!