Beleszaladtunk egy hetesbe a derbin

Nagyarányú vereséggel indította a tavaszi szezont a vármegyei U19-es bajnokságban szereplő fiókcsapatunk.

A tavaszi sorozat nyitófordulójában a városi rivális Bestrong otthonában vizitált Kozma László együttese. Az első körben átgázoltunk a pallagiakon, így abban bíztunk, másodjára is sikerül felülmúlni a zöld-fehéreket.

Az már a kezdésnél érződött, fiataljaink formája még szezon eleji, enerváltan és sok hibával, pontatlanul futballoztak. A házigazdák voltak fölényben és a 12. percben meg is szerezték a vezetést. Ez sem ébresztette fel a Kozma-tanítványokat, továbbra is akadozott a gépezet. A 34. minutumban trénerünknek kényszerből változtatnia kellett, mivel Grecskó Marcell megsérült. Átlépve az első félórán, újabb hibánkat használta ki ellenfelünk és megduplázta előnyét, szünet előtt pedig harmadszor is bevette a kapunkat.

A térfélcsere után próbáltunk visszajönni a meccsbe, de nem sikerült megújulni, a hibák száma sem csökkent. A hazaiak irányították a játékot és az 51. percben tovább nyitották az ollót. Nem sokra rá felcsillant egy halvány reménysugár, Puskás Balázs szépített, ám hamar elaludt a pislákoló fény, ugyanis a zöld-fehérek visszaállították a négygólos különbséget. A hátralévő időben sem sikerült rendezni a sorokat, visszafogott teljesítményt nyújtottak fiataljaink. A Bestrong nem állt le, még kétszer mattolták védelmünket, így a második párharcot ők nyerték nagy arányban.

Vármegyei I. osztály U-19 16. forduló

Bestrong – DEAC: 7-1 (3-0)

DEAC: Tóth D. – Grecskó (Sarkadi 34’), Etemez, Kiss M., Kovács K. (Csalánosi 71’), Szabó (Komádi 46’), Puskás, Szuháj, Pál, Kovács M., Némethy

Edző: Kozma László

Gólszerző: Puskás 58’

Kozma László: Borzalmas játékot produkáltunk egy-két játékost kivéve, az sem könnyítette meg a dolgunkat, hogy sérülés miatt már az első félidőben a védelembe is bele kellett nyúlni. Az első etapban háromszor vették be a kapunkat, a gólpasszokat pedig mi adtuk. A folytatásban csak futottunk az eredmény után, sikertelenül, nem volt három jó átadásunk, ráadásul ezen a napon szerencsénk sem volt. Csak magunkat okolhatjuk a vereségért, ma nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk.