Bereczki Tamás: „nagyon jó szezont zártunk”

U13-as csapatunk vezetőedzője értékelte a 2023-24-es bajnoki évet.

Bereczki Tamás ifjú legényei 2023 szeptemberében a Nyíregyháza ellen indították a szezont, majd idén májusban a Várda LA otthonában zárták.

-Összességében azt mondhatom, hogy egy nagyon jó szezont zártunk. Nem nézve az eredményeket, hanem a gyerekek teljesítményét, fejlődését véve alapul, elégedett vagyok. Azt a játékstílust, amelyet elképzeltem, hamar befogadták és jól alkalmazták a mérkőzéseken. Az elején akadémiák ellen ezt még nem nagyon sikerült átültetni a játékunkba, sok volt saját térfélen a labdavesztés. Viszont a szezon végéhez közeledve úgy vettük fel velük a versenyt, hogy nem látszott a pályán, mely gárda az akadémiai csapat és mely tehetségközponti alakulat. Sajnos csak egyszer nyertünk ellenük, de arra a sikerre nagyon büszkék vagyunk. Bátran kijelenthetem, ebben a bajnoki évben minden téren – fizikálisan, technikailag, taktikailag és mentálisan – nagyot léptünk előre. A következő szezonban mérföldkőhöz érkezünk, ugyanis teljes pályán, nagyobb létszámban és már pontokért zajlanak majd a meccsek. Köszönöm tanítványaim egész éves munkáját, a szülők támogatását, mindenkinek jó pihenést kívánok – értékelt Bereczki Tamás.

Bár ebben a korosztályban nem osztottak pontokat, táblázat sincs, csapatunk jól teljesített a legmagasabb osztályban. 28 mérkőzésből 10-et nyertek meg ifjoncaink, kettő döntetlenre végződött és 16 alkalommal hagyták el vesztesen a pályát. A csapat legeredményesebb játékosa Bacsa Benedek, aki 15 gólt szerzett.