U12-es csapatunk akadémiai alakulat ellen indította a szezont, a bajnoki nyitányon a Várdát fogadták a Sportcampuson.
Komoly változást hozott a nyár Szabó János tanítványai számára, ugyanis már bajnoki rendszerben, nagyobb létszámmal (8+1) léptek pályára, mint az előző idényben. Kezdésként egyből akadémiai csapattal mérték össze erejüket, szombat délben a Várdát fogadták.
A mérkőzés elején még érződött, kicsit szokatlan ifjoncaink számára az új játékrendszer, de ahogy telt az idő, kezdték elkapni a fonalat. Abszolút partiban voltunk az akadémistákkal, szemre tetszetősen, kombinatívan futballoztunk. A 10. percben megszereztük első bajnoki gólunkat, ekkor Somi Bence vette be a várdai kaput. A 16. minutumban kettőre nőtt előnyünk, Birizdó Balázs lábáról jutott a labda a vonalon túlra. A második negyedet is jól kezdtük, ám jött egy rövidzárlat, a játékrész derekánál eltüntették a különbséget a szabolcsiak, majd nagyszünet előtt fordítottak.
A térfélcserét követően a piros-fehérek ragadták magukhoz a kezdeményezést, egy ideig álltuk is a rohamokat, de a 49. percben elléptek kettővel a vendégek. Fölényben volt a Várda, védekezésre kényszerítettek minket, gyakran volt veszélyben a kapunk. A 61. minutumban végleg eldőlt a mérkőzés, ötödjére is megzördült a hálónk. Érvényesült a papírforma, de gyerekeink emelt fővel jöhettek le a pályáról.
MLSZ Országos U12 Északkelet 1. forduló
DEAC – Várda LA: 2-5 (2-0, 0-3, 0-1, 0-1)
DEAC: Gyulai – Pelles, Szabó Z., Mosolygó, Nagy G., Somi, Birizdó, Szabó S., Váradi
Cserék: Barkó, Braun, Fedor, Sándor, Dobi, Veres, Tóth A., Tóth M.
Vezetőedző: Szabó János
Gólszerzők: Somi 10’, Birizdó 16’
Szabó János: A mérkőzés elején még látszott, ez volt az első 8+1-es párharcunk, kicsit megilletődöttek voltak a srácok, de a vezető találat után megnyugodtak. Átvettük az irányítást, előnyünket is sikerült megdupláznunk, akár növelhettük volna a különbséget az első negyedben, de csak kapufáig jutottunk. Jól kezdtük a második etapot is, ám az első kapott gól után kicsit szétestünk, nem voltunk kellően fegyelmezettek, ellenfelünk könnyen átment rajtunk és fordítottak. A második félidőben látszott, hogy a Várda minőségben előttünk jár, nálunk kiütközött, hogy a felkészülés alatt sok gyerek több hetet is kihagyott, nem voltunk kellő erőállapotban. Első meccsre nagyon sok biztató és pozitív dolgot láttak a gyerekektől, meg vagyok elégedve velük. Arra kell törekednünk, hogy a folytatásban fegyelmezettek legyünk, tanuljunk a hibáinkból. A vereség ellenére gratulálok a srácoknak!
