Bojti Levente a felnőttek ajtaján kopogtat

A húszesztendős hátvéd a közeljövőben megvetné a lábát a felnőttek között is, amihez elmondása szerint elsősorban gyorsulnia kell.

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a mögöttünk hagyott szezonban alapemberré nőtte ki magát a DASE megyei ificsapatában Bojti Levente, aki minden alkalommal, amikor pályára lépett, a kezdőben találta magát. A huszadik születésnapját a napokban ünneplő tehetség idestova egy évtizede rúgja a bőrt, s elmondása szerint tanulmányai befejezését követően is a sporttal szeretne foglalkozni.

„Tízéves koromban kezdtem el focizni iskolai keretek között, ahonnan először a Lokihoz, majd 2016 nyarán a DEAC-hoz kerültem – elevenítette fel a kezdeteket Bojti Levente. – Hamar megszerettem a Sportcampust és a klubot övező családias közeget, az évek során pedig a pályán kívül is számtalan barátság köttetett. Jelenleg a Debreceni Egyetem sportszervező szakán tanulok, amit mindenképpen szeretnék elvégezni, a későbbiekben pedig a sporttal kapcsolatban szeretném folytatni a tanulmányaimat, jó lenne ezen a területen elhelyezkedni. Edzőként is szívesen kipróbálnám magam valamikor, egyelőre azonban a játékra koncentrálok, azért dolgozom, hogy napról napra jobb és jobb legyek. A fejjátékommal, a szereléseimmel és a küzdőszellememmel eddig sem volt gond, ám a sebességemen még rengeteget kell fejlesztenem, illetve éles szituációkban a gyors döntéshozatalokon is van mit csiszolni.”

A csatárposztot leszámítva a pálya minden területén megfordult már Bojti Levente, aki Kozma László mellett találta meg igazán a helyét.

„Amikor elkezdtem futballozni, elsőként huzamosabb ideig a középpályán kaptam szerepet, a Lokiban eltöltött utolsó szezonomban azonban már szélső védőként számítottak rám, ami a sebességem miatt kevésbé feküdt nekem. A DEAC-hoz kerülve főként védekező középpályást játszottam, majd Köstner Tamás kezei alatt már sokszor kaptam szerepet belső védőként, ami Kozma Lászlóhoz kerülve a végleges posztom lett. Laci bácsit remek edzőnek tartom, az első pillanatban kialakult köztünk a kölcsönös szimpátia. Kellően szigorú, de igazságos, tudja, hogy mikor kell komolynak, és mikor humorosnak lenni, s rövid idő alatt is rengeteget tanultam tőle. Rendkívüli taktikai érzékkel bír, mindig egy lépéssel az ellenfelek előtt jár fejben.”

A DASE fiatal labdarúgója szerint kifogástalanok a körülmények, s az öltözői hangulatra sem lehet panasz.

„A legutóbbi szezonunk az egyik legjobb, amiben nekem eddig részem volt, az összetartó közösség mindig fontos tényezője a sikeres szereplésnek. A megszerzett bronzéremre büszkék vagyunk, de közel voltunk egy fényesebb medáliához is, ezért kettős érzések kavarognak bennünk. Az első közös idényünkkel cseppet sem lehetünk elégedetlenek, jövőre mégis szeretnénk még jobban szerepelni, ami pedig engem illet, a közeljövőben szeretnék bemutatkozni a felnőttek között, a DASE megye egyes csapatában.”