Bojtor Dávid: A pályán igazán szabad lehetek

Fiatal röplabdázónk a megszokottól eltérő módon ismerkedett meg a sportággal, ma pedig már nagyobb terveket is szövöget.

A tizennyolc esztendős Bojtor Dávid 2019 szeptemberében kezdett el röplabdázni, s azóta is boldogan űzi a szeretett sportágát. Fiatal tehetségünk hamar kibontakozott, de elmondása szerint a röplabdát akkor még nem is igazán ismerte. Dávid nem a megszokott módon ismerkedett meg a sportággal, ugyanis először az interneten keresztül nézett meg egy videót a japán válogatott legjobb pillanatairól, majd hamarosan egy labdát is a kezébe vett és azzal gyakorolgatott saját kedvére.

„Ahogy böngésztem, az interneten egyre többet tudtam meg a sportágról, ami kimondottan megtetszett. Ezután vettem egy röplabdát is és egész nyáron tanultam a játék alapjait az internet segítségével. Utána küldtem is egy emailt a röplabdaedzést tartó iskoláknak és végül így jutottam el a Debreceni Fazekas Mihály Gimnáziumba, ahol Felföldi János vezetőedző tárt karokkal várt” – mondta honlapunknak a később a csapatunkhoz igazoló Bojtor Dávid.

„Felföldi János és a csapattársaim biztatása és elfogadása miatt komfortosan érezhettem magam az edzéseken, gyorsan elsajátítottam az alapokat. A fejlődésemben az is segített, hogy az elejétől kezdve mindenkinél keményebben szerettem volna dolgozni, a törekvésem pedig eredményt is hozott. Bizonyíthattam, hogy felzárkóztam a csapattársaim és a riválisaink szintjére. Bár az U21-es országos bajnokságon tavaly nem jutottam szóhoz, de a nyáron lezajlott Eötvös Kupán úgy éreztem, hogy nagy mértékben hozzá tettem a csapat jó szerepléséhez. Örömmel tölt el, hogy a legjobb védekező játékos díját én vehettem el.”

Bojtor Dávid augusztusban az U19-es válogatott elleni meccsen is kezdő játékos lehetett, nagyon hálás, hogy rövid idő alatt idáig eljutott. Kiválóságunk az U21-es csapatunkban is szerepel, így az eddig lejátszott mérkőzésekről alkotott véleményét is kifejtette.

„A Gyöngyös elleni meccsen nem voltunk jó formában, hiszen kevés lehetőségünk volt együtt edzeni. A keret összetétele egyelőre fiatalabb a tavalyinál, de sok munkával könnyedén kompenzálhatjuk a rutintalanságunkat. Az Eszterházy elleni találkozón új játékosokat avattunk, a legfőbb célunk pedig az összeszokás és a hibák kiküszöbölése. Sajnos múlt szombaton csak egy szettgyőzelmet tudtunk elérni, de megint sok tapasztalatot szereztünk és egyre tisztábbá válik számunkra a fejlődés iránya” – hangsúlyozta az ifjú röplabdás.

Dávid a jövőben arra fog törekedni, hogy a pályán elfoglalt szerepét egyre jobban kitöltse. Mivel személyében balkezes játékosról van szó, így szívesen kipróbálná magát akár más posztokon is.

„Bár a való életben egy visszahúzódott, csendes ember vagyok és sokszor félek attól, hogy mások mit gondolnak rólam, de a pályán igazán szabad lehetek, hangomat eleresztve biztatom a csapattársaimat. Egyébként csak úgy érzem magam jól a bőrömben, ha a meccseken is a szívemet, lelkemet beleadom. Mindent megteszek annak érdekében, hogy a szeretteim büszkék legyenek rám és lássák, mennyire jutottam a segítségükkel. Kiskoromban mindig arról álmodoztam, hogy egy dologban nagyon sikeres leszek, ezt az álmomat pedig a röplabdával szeretném megvalósítani” – zárta gondolatait Bojtor Dávid.

Tóth Huba Elemér