Büntetőkkel búcsúztunk a kupától

A rendes játékidőben jobb volt a Békéscsabánál, de gólt nem tudott szerezni U17-es csapatunk, amely tizenegyesek után kiesett a kupából.

Csabai napok: a kupa után a bajnokságban is az Előrével találkozik a DEAC U17-es csapata. Az Országos Kupa 2. fordulójában annak tudatában utaztak a mieink Békéscsabára, hogy nehéz ellenfél vár rájuk, amellyel kiélezett meccset, nagy csatát vívhatnak.

Ennek megfelelően alakult az összecsapás, mindkét csapat nagyon jól megszervezte a védekezését, kevés területet engedtek egymásnak a felek. A hátsó alakzat megadta a szükséges stabilitást, de már a középpályán kiválóan szűrtük a hazai támadásokat, hogy aztán lendületes és ötletes akciókkal veszélyeztessünk. Nem unatkozott a csabai hálóőr, beadásokkal, lövésekkel is próbálkozott Herman Péter alakulata – nüanszok hiányoztak, hogy feltörjük a reteszt. A cserék is jót tettek a DEAC játékának, még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolt a csapat, egymást érték a kisebb-nagyobb lehetőségek. Vagyis a látottakra egyáltalán nem lehetett panasz, ám mezőnyfölény ide vagy oda, a rendes játékidő nem hozott döntést.

A tizenegyespárbaj már igen, ennek viszont kevésbé örültünk, mert a Békéscsaba bizonyult higgadtabbnak. Értelemszerűen csalódottak voltak a srácok a kiesés miatt, de sokáig nem kesereghetnek: a bajnokságban máris visszavághatnak riválisuknak, amire a szombati mérkőzés alapján minden esélyük megvan.

Országos U17-es Kupa, 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre–DEAC 0–0 – 11-esekkel: 5–4

DEAC: Rizán – Bartha, Kozma Bence (Hegedüs 53′), Molnár J. (Pénzes 53′), Kiss S., Csanálosi, Nagy A., Gulyás N., Kozma Balázs (Törő 46′), Bodolai, Bakó

Vezetőedző: Herman Péter

Herman Péter: Sajnálom a srácokat, beletették a melót végig és bátran alkalmazzák azokat a dolgokat, amelyeket tanulunk edzésen. Védekezésben stabilak voltunk, támadásban pedig kreatívak és gyorsak, rendre zavart okoztunk az ellenfelünk kapujánál, de sajnos nem tudtunk betalálni. Egyértelműen jobbak voltunk, de ilyen a foci. Együtt tudunk élni vele, hogy büntetőkkel kiestünk. Jövő héten a bajnokságban is Békéscsabán játszunk és megpróbáljuk elhozni a három pontot! Gratulálok a gyerekeknek, sok jó és kiemelkedő teljesítmény volt! Hajrá, DEAC!