DASE U14: Nagyot küzdöttünk a listavezető ellen

Fertályóra után kialakult a találkozó végeredménye, fiataljaink egygólos vereséget szenvedtek a Hajdúnánás otthonában.

Nem kisebb feladat várt a DASE U14-es csapatára, mint az, hogy meglepetést okozzanak a százszázalékos mérleggel listavezető, még gólt sem kapó Hajdúnánás otthonában. Hegedűs Györk tanítványai nagyon készültek az összecsapásra, szerették volna megszakítani vendéglátóik sikerszériáját.

Nem indult jól a mérkőzés a DASE számára, hiszen a nyolcadik percben már a sárga-kékek kerültek előnybe, Qurikó Bonifác volt eredményes. A nánásiak kiválósága a következő támadásból nem csak csapata, de saját maga góljainak számát is megduplázta, ezzel hamar kétgólos hátrányba kerültek a mieink. A gyorsan bekapott találatok azonban ébresztőt fújtak a mieinknek, s fertályóra elteltével Magyar Dániel szépített. A folytatásban csapatunk egyre több lövéssel próbálkozott, s a párharcok zömét a mezőnyben is a debreceniek nyerték, de újabb gól már nem született az első játékrészben, egygólos hátrányban vonulhattunk pihenőre.

A félidőben Hegedüs Györk biztatta tovább tanítványait, akik nagy elánnal kezdték a második játékrészt. Több szép helyzetet is sikerült kidolgozniuk a fiúknak, ám riválisunk védelme a helyén volt. A hazaiak szép kontrákat vezettek, de a mieink is állták a sarat. A mérkőzésen hamar kialakult a végeredmény, hiszen több gól már nem esett a találkozón, a Hajdúnánás 2–1-es győzelmével otthon tudta tartani a három pontot. Nem sikerült a bravúr a listavezető otthonában, ám a DASE játékára nem lehet panasz, hiszen idegenben szorítottuk meg riválisunkat, s a bajnokságban első csapatként tudtunk betalálni nekik.

Megyei U14-es bajnokság, 9. forduló

Hajdúnánás FK–DASE 2–1 (2–1)

DASE: Ördög – Magyar, Borbély, Nagy A. Palercsik, Kristóf, Ivánka, Dan, Rácz

Cserék: Varga K., Szigeti, Szűcs L., Pindicska, Lonsták

Edző: Hegedűs Györk

Gólszerző: Magyar (12.)

Hegedűs Györk: Az idei szezonban ezen a mérkőzésen játszottunk a legjobban, nagyon megnehezítettük a listavezető dolgát. A döntetlen reálisabb eredmény lett volna,  főleg a második félidő képe alapján, amikor stabilak voltunk hátul, s mi irányítottuk a játékot, ám a helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani. A vereség ellenére nem vagyok elégedetlen, mindazt, amiket az edzéseken gyakorlunk, láttam a pályán, egyszóval le a kalappal a srácok teljesítménye előtt, nagyon büszke vagyok rájuk.