DASE U19: Cserejátékos nélküli bravúrgyőzelem Karcagon

Hatalmasat küzdött a DASE regionális bajnokságban szereplő U19-es csapata Karcagon, Köstner Tamás tanítványai két perccel a lefújás előtt szerezték a győzelmet érő találatot.

Az ókori világban az epheszoszi Artemisz-templom, vagy épp Szemiramisz függőkertje számított csodának, vasárnap délelőtt pedig egy karcagi pontszerzést minősíthettünk volna annak, miután sérülések és betegségek miatt csupán hat játékosára számíthatott a DASE U19-es csapatának vezetőedzője, Köstner Tamás. Az eggyel fiatalabb korosztályból így öt futballista is feljátszott, nekik két-három évvel idősebb ellenfelekkel kellett felvenniük a versenyt. Ősszel, nagyobb rotációs lehetőség mellett hét gólt kaptunk a Karcagtól, akik ezúttal is jóval esélyesebbnek számítottak a mérkőzést megelőzően.

Fiataljaink azonban fittyet hánytak a papírformára, s már az első percektől kezdve egyértelmű mezőnyfölényben futballoztak, a játék minden elemében jobbnak bizonyultak vendéglátóiknál. Több nagy helyzetet is kialakítottunk, s bár a befejezésekbe rendre hiba csúszott, egy tizenegyesből sikerült megszereznünk a vezetést, Makula Szabolcs bizonyult higgadt végrehajtónak. Hátrányba kerülve vérszemet kaptak a hazaiak, akik egy szögletet követően egyenlítettek, így döntetlen állásnál vonulhattak pihenőre a felek.

A szünet után visszaesett az iram, mezőnyjáték folyt a pályán, ám az első lehetőségét gólra váltotta a DEAC, ismét Makula volt eredményes. Nem sokkal később megszerezte harmadik találatát is csapatunk, amelyet a játékvezető les miatt érvénytelenített, sajnos minden bizonnyal tévesen. A karcagiak fokozatosan átvették a mérkőzés irányítását, egyre nagyobb helyzeteket alakítottak ki, s tíz perccel a lefújás előtt, egy újabb pontrúgást követően egyenlítettek is, Makulához hasonlóan Kovács Gergő is a második gólját szerezte a találkozón. Ezzel azonban még nem volt vége, a 88. percben ugyanis egy hosszú indítással Csikós László iramodott meg, s nem hibázta el a helyzetet, így 3–2-es bravúrgyőzelmet ünnepelhettünk Karcagon. Szép volt, fiúk!

Regionális U19-es bajnokság, 20. forduló

Karcagi SE–DASE 2–3 (1–1)

DASE: Gál – Csukodi Z., Tőkei, Makula, Fülep, Csukodi D., Nagy P., Marsa, Czibere, Besenczky, Csikós

Gólszerzők: Makula (24., 54.), Csikós (88.)

Köstner Tamás: A körülmények ismeretében csodaszámba megy a győzelmünk, ezúton is köszönjük az U17-es csapatnak a segítséget. Akik ma pályára léptek, kettőzött erővel harcoltak a klubért, a játék képe alapján pedig egyáltalán nem érdemtelen a sikerünk, ezen a napon mi voltunk a jobb csapat. Fordulatos mérkőzés volt, de nem roppantunk össze a teher alatt, a hajrában pedig meg tudtuk szerezni a három pontot érő találatot. Jót tett a játékosok lelkének ez a győzelem, gratulálok nekik!

Fotó: Égerházi Péter