DEAC II: Ismét a végjátékban maradtunk alul

Hiába szerzett hamar vezetést a Kaba ellen második számú felnőttcsapatunk, vendéglátóink a szünet után fordítottak, így sorozatban harmadszor maradtunk pont nélkül.

Katona László együttese ősszel döntetlent játszott kabai riválisával, a felek második szezonbeli találkozóját a mieink a 14., míg a hazaiak a 11. helyről várhatták.

Remekül kezdtük az összecsapást, hiszen Molnár Márton egy szabadrúgás utáni kipattanóból már a hetedik percben meglőtte a DEAC első gólját. Az első félidő hátralevő részében még három nagy helyzet adódott a Katona-fiúk előtt, de egyikből sem sikerült növelni az előnyt. A második játékrészt kicsit álmosan kezdtük, a félidei kabai cserék remekül szálltak be, és a hazaiak átvették a játék irányítását. A 62. percben kiegyenlítettek vendéglátóink, ám a folytatásban a DEAC előtt adódtak nagyobb helyzetek, s úgy tűnt, a mieink felé dőlhet el a mérleg nyelve. Öt perccel a hármas sípszó előtt ígéretes helyzetből jutottunk bedobáshoz, ám a túloldalon született meg a mérkőzést eldöntő találat, egy tömegjelenet után Kovács Martin második góljával szerezte meg mindhárom pontot a Kaba.

Megyei I. osztály, 24. forduló

Kabai Meteorit SE–DEAC II 2–1 (0–1)

DEAC II: Urbán – Áros, Molnár M. (Gyarmati, 17.), Sütő (Lévai, a szünetben), Barabás, Katona T., Bojti (Dénes S., 70.), Tóth L., Juhász B., Hermann (Kádas, 70.), Katona Z. (Khalil, 86.)

Edző: Katona László

Gólszerző: Molnár M. (7.)

Katona László: Sajnos ez a sokadik ilyen mérkőzésünk a bajnokságban, ahol jobbak vagyunk, főleg a mérkőzés első felében, de ziccereket hagyunk ki, és kikapunk, mert egyszerűen nem tudunk élni a helyzetekkel. Törekszünk a sikeresebb folytatásra, de úgy tűnik, hogy ez a bajnokság most nekünk már csak ilyen. Ha összeszámolnám, hogy hány olyan meccsünk volt, ahol a legvégén kaptuk a gólt, talán a két kezem együttvéve sem lenne elég.