DEAC leány U19: Ezüstös győzelem

Lányaink nagy csatában, kiélezett küzdelemben győzték le a Nyírség gárdáját, így a második helyen zárták a bajnokságot.

Több hetes szünetet követően a legfontosabb mérkőzésére készült André Antónia együttese, a Nyírség legyőzése ugyanis bajnoki ezüstérmet érhetett lányainknak. Nem ígérkezett könnyűnek a párharc, ősszel is csak az utolsó percben sikerült pontot menteni, de a mieink rendkívül elszántan készültek a szezonzáróra.

Tökéletes forgatókönyvvel kezdték a mérkőzést lányaink, Ferenczi Viki révén már a 6. percben megszerezték a vezetést. A lendületes, domináns futball másodszor is meghozta gyümölcsét, kisvártatva Balogh Mercédesz megduplázta csapatunk előnyét. Akár további gólokat is szerezhettek volna az André-tanítványok, de a kapu előterében rendre rossz döntéseket hoztak. A játékrész közepétől megváltozott a találkozó képe, a hazaiak kezdeményezőbbé váltak, a mieink játékába pedig egyre több hiba csúszott. A 38. percben szépített a Nyírség, de a félidő végéig sikerült megtartani az egygólos előnyt.

A fordulás után a szabolcsiak nagy erőket mozgósítottak az egyenlítés érdekében, de Molnár Dóra az 56. percben bevette a kapujukat, 1–3-ra módosítva az állást. A hazaiak viszont nem adták fel, hét minutum múlva ismét közelebb zárkóztak. Ettől vérszemet kapott a Nyírség, úgy érezték, megfoghatják csapatunkat, több helyzetet is kidolgoztak, de Oláh Judit lehúzta a rolót, megőrizte kapuját az újabb góltól. Riválisunk lelkesedését Éles Réka törte le, aki a 83. percben mattolta a szabolcsi védelmet, majd nem sokra rá Molnár Dóra második találatával lezárta a mérkőzést. A vendéglátók erejéből még egy szépítő gólra futotta, de ezzel csak kozmetikázni tudták a végeredményt, a DEAC 5–3-ra nyert Nyíregyházán. A győzelemnek köszönhetően lányaink a második helyen zárták a korosztályos bajnokság Észak-Keleti csoportjának idei sorozatát.

Szép volt, lányok, gratulálunk!

Leány U19 Észak-Keleti csoport, 15. forduló

Nyírség–DEAC 3–5 (1–2)

DEAC: Oláh – Keczán, Balogh I. M., Veres (Balogh II. M., 88.), Éles, Papp B., Fekésházy, Molnár, Katona, Tóth L., Ferenczi

Edző: André Antónia

Gólszerzők: Ferenczi (6.), Balogh M. (10.), Molnár (56., 86.), Éles (83.)

André Antónia: Legutóbb május 2-án léptünk pályára bajnoki mérkőzésen, azaz nem volt egyszerű tűzben tartani a lányokat. Ismét több támadó állt rendelkezésemre, mint védő, így a 3-4-3-as játékrendszert alkalmaztam, ami hatékonynak bizonyult. Jól kezdtünk, már a mérkőzés az első húsz percben domináltunk, helyzeteket dolgoztunk ki, melyekből kettőt értékesítettünk. Az első játékrész második felében sajnos jöttek a hibák, alábbhagyott a koncentráció, időnként bealudtunk a mérkőzésbe, s a koncentráció sem volt megfelelő. Ellenfelünk ezt ki is használta, még szünet előtt szépített. A második félidőben visszaesett a teljesítményünk, ránk jött a Nyírség, voltak is helyzeteik, de sikerült az utolsó percekben eldönteni a mérkőzést és begyűjteni a három pontot. Úgy gondolom, nem érdemtelenül végeztünk a második helyen, nagyon büszke vagyok a lányokra!