DEAC megye U19: Győzelem Tar Dániel mesterhármasával

Kozma Lajos tanítványai a fordulás után ritmust váltva kiütéses győzelmet arattak a Püspökladány felett.

A legutóbbi két mérkőzésén nem tudott nyerni a DEAC megyei bajnokságban szereplő ificsapata, előbb az Egyek, majd a BUSE múlta felül fiataljainkat. A javításra ugyanakkor szombat délután a lehető legideálisabb ellenféllel szemben nyílt lehetőség, a Püspökladány ugyanis eddigi négy mérkőzését kivétel nélkül elveszítette, így a tabella utolsó helyéről várhatta a debreceni találkozót.

Ugyan Magyar Márk kétszer is helyzetbe került az elején, nagy meglepetésre öt perc elteltével a vendégek szereztek vezetést, méghozzá a mindössze tizenöt esztendős Tóth Attila találatával. A folytatásban fokozatosan átvette az irányítást Kozma Lajos együttese, ám hiába jutottunk el kombinatív játékkal a tizenhatos előteréig, ott sajnos megállt a tudomány, az utolsó passzokba vagy épp a befejezésekbe ekkor még hiba csúszott. Félóra elteltével aztán átszakadt a gát, Polonkai László egyenlített, majd még a félidő vége előtt Varga Levente is betalált, így 2–1-es előnnyel vonulhatott pihenőre a DEAC.

Hogy mi hangzott el az öltözőben, arról nincsenek információink, ám annyi bizonyos, hogy jóval lendületesebben kezdte csapatunk a második félidőt, mint az elsőt, ennek pedig hamar meg is lett az eredménye, Tar Dániel értékesítette higgadtan a jogosan megítélt büntetőt. A folytatásban aztán kinyílt az olló, hét percenként érkeztek a debreceni találatok, Magyar Márk és Holyevácz Gergő is beköszönt. Az ellenállhatatlan Tóth Attila ugyan kisvártatva 5–2-re módosította az állást, a találkozót Tar újabb két gólja zárta le, a mérkőzést emberhátrányban befejező ificsapatunk így 7–2-es győzelmet aratott a Püspökladány felett. Szép volt, fiúk!

Megyei I. osztály ifjúsági, 6. forduló

DEAC–Püspökladányi LE 7–2 (2–1)

DEAC: Hernek – Salánki, Szabó D., Kerekes, Török B. (Lakatos R., 56.), Tar, Holyevácz, Varga L., Magyar M. (Némedi, 57.), Polonkai, Némethy

Edző: Kozma Lajos

Gólszerző: Polonkai (29.), Varga L. (44.), Tar (49., 74., 81. – az elsőt 11-esből), Magyar (56.), Holyevácz (63.)

Kiállítva: Salánki (76.)

Kozma Lajos: Két kihagyott helyzettel kezdtük a mérkőzést, ami megbosszulta magát, de a folytatásban összeszedettebbé vált a játékunk, a hátrány ellenére nem estünk össze, biztatták egymást a srácok. Kezd összeérni a társaság, egymásért küzdenek a fiatalok, játékban pedig ezen a mérkőzésen egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Gratulálok a srácoknak, ez valódi csapatmunka volt, haladunk tovább ezen az úton és folytatjuk a megkezdett munkát!