DEAC U12: Tisztes helytállás a zárófordulóban

Korosztályos együttesünk az Eger elleni mérkőzéssel zárta a 2021-2022-es bajnokság őszi szezonját.

Szezonzáróra készült Balla Imre alakulata, ugyanis 2021-ben utoljára léptek pályára bajnoki mérkőzésen. Az év utolsó meccsén azzal az Egerrel mérték össze erejüket fiataljaink, mely gárda az őszi szezonban csak egy alkalommal nem tudott pontot szerezni, akkor a DLA ellen maradtak alul nagy csatában. Srácaink önbizalmának jót tett a csütörtöki, nagyarányú győzelem, de várható volt, hogy ezúttal nem lesz könnyű dolguk.

Nem indult jól számunkra a mérkőzés, nagyon hamar hátrányba kerültünk, már a 3. percben bevette kapunkat az Eger. A folytatásban ugyanakkor felvettük a találkozó ritmusát, a 17. percben pedig Nagy András révén sikerült is egalizálni. Enyhe fölényben játszottak a vendégek, ám a mieink szervezetten futballoztak, melynek köszönhetően döntetlennel zártuk az első negyedet.

Félóra telt el a mérkőzésből, amikor gyors egymásutánban kétszer is bevette kapunkat az Eger, sajnos a rögzített játékhelyzeteknél nem koncentráltunk eléggé, ezt pedig gólokkal büntette ellenfelünk. Srácaink becsülettel küzdöttek, ám a fordulás után Farkas Dániel is betalált, így tovább nőtt a hátrányunk.

A záró etapban mutatkozott meg leginkább a két csapat közti különbség, bár fiataljaink hozzáállására nem lehetett panasz. Ennek ellenére tovább nyílt az olló, az egriek még négyszer mattolták védelmünket a mérkőzés végéig, Országh Dávid és Szabó András egyaránt duplázott.

MLSZ országos U12-es bajnokság, 13. forduló

DEAC–Eger 1–8 (1–3)

DEAC: Szilágyi, Rácz, Kozma, Hermeczi, Székely, Nagy A., Németh, Kósa, Lukács

Cserék: Karacs, Nánási, Bodolai, Tóth-Korcsmáros, Boros

Edző: Balla Imre

Gólszerző: Nagy A. (17.)

Balla Imre: Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen az Eger a mezőny egyik legjobb csapata, akadémiai szintű gárda. Azt mondtam a mérkőzés előtt a srácoknak, hogy szeretném látni bennük a tüzet, kértem tőlük, hogy küzdjenek meg minden labdáért. A hozzáállással nem volt probléma, a fiúk odatették magukat. Kapott góljaink java részét rögzített játékhelyzetből kaptuk, ezeket sajnos nem jól reagáltuk le. Ha azt nézem, honnan indultunk és hol tartunk most, azt mondhatom, sokat fejlődtünk csapatszinten és egyénileg. A fiúk próbálják betartani a taktikai utasításokat, ha kicsit harciasabbak lesznek, jobb eredményeket fogunk elérni. A vereség ellenére gratulálok a srácoknak, küzdeni tudásból jelesre vizsgáztak.

Tudósított: KZT