DEAC U14: Bessenyei Marcell gólja három pontot ért

Korosztályos csapatunk végig fölényben játszva, helyzetei közül egyet értékesítve gyűjtötte be a három pontot a tavaszi nyitányon.

Takács Tamás legényei is megkezdték tavaszi sorozatukat, vasárnap hazai pályán adhattak számot mindabból, amit télen tanultak. Az év első bajnokiján az utolsó előtti helyen álló Salgótarjánt fogadta a forduló előtt a tizedik pozícióban lévő csapatunk. A mieink voltak a párharc esélyesei, egy győzelemmel egy pontra zárkózhattak volna a középmezőny tagjaihoz.

Nagy elánnal kezdett csapatunk, már az első percekben megszerezhettük volna a vezetést, ám Barna Szabolcs és Sámi Balázs sem tudott élni a kínálkozó lehetőséggel. A 10. percben viszont góllá érett a fölény: Bessenyei Marcell lépett ki a védők közül és a kimozduló kapus fölött a hálóba emelte a labdát. A folytatásban is a mieink domináltak, akár már ebben a játékrészben lezárhatták volna a mérkőzést, de hiába a sok helyzet, érintetlen maradt a vendégek kapuja.

Fordulás után sem változott a játék képe, az történt a pályán, amit fiataljaink akartak, sokszor hosszú percekig kapujuk elé szögezték ellenfelüket. Számolatlanul dolgozták ki a helyzeteket a Takács-tanítványok, ám az utolsó passzoknál, illetve a befejezéseknél rendre hibáztak. Kis híján egyenlített a Salgótarján, szerencsére a vendégek kapufát találták el, ami után sikerült tisztázni védőinknek. Ha több gólt nem is sikerült szerezni, a vezetést megőrizte csapatunk a lefújás pillanatáig és bezsebelte a három pontot. Szép volt, srácok!

MLSZ országos U14, Alap csoport, 14. forduló

DEAC SBTC 1–0 (1–0)

DEAC: Tóth D. – Sámi, Balogh N. (Majtényi 50’), Tömöri, Pelyvás-Ferenczik (Csalánosi 50’), Bessenyei (Balmaz 58’), Kaprinyák (Szabó N. 58’), Miskolci, Tar, Barna (Magyar 58’, Hajdu A.

Vezetőedző: Takács Tamás

Gólszerző: Bessenyei (10.)

Takács Tamás: Az egész mérkőzésen fölényben futballoztunk, rákényszerítettük akaratunkat ellenfelünkre, rengeteg helyzetet kidolgoztunk. A befejezéseknél viszont kapkodtunk, rendre rossz megoldásokat választottunk, így lehetőségeink közül csak egyet tudtunk értékesíteni. Ami örömteli, hogy a védekezésünk összességében jól működött, bár két kapufáig eljutott a Salgótarján. A folytatásban higgadtabb játékra lesz szükség, jobban kell sáfárkodni a helyzeteinkkel. Gratulálok a srácoknak a győzelemhez!

Tudósított: KZT