DLA-DEAC U19: A szív és az akarat diadala

Lánycsapatunk visszatért a győztes útra, a mieink végig elszántan és nagy akarattal futballozva nyerték meg a 17. fordulóból elhalasztott, St. Mihály elleni mérkőzést.

A Puskás elleni nagyarányú vereség után az volt a kérdés, Krascsenics Csilla tanítványainak sikerül-e túllépni a kudarcon, rendezni tudják-e soraikat. Erre nem volt sok idejük, hiszen hét közben újabb rangadó várt csapatunkra, szerdán az ötödik helyen álló St. Mihály együttesét fogadtuk. Várható volt, hogy nem lesz sétagalopp ez a 90 perc, főleg annak fényében, hogy sérülés miatt hálóőrét elveszítette a gárda. Szerencsére sikerült megoldást találni a problémára, a belső védő, Kovács Kriszti védte ezúttal a mieink kapuját. A jelenlegi helyzetben az egy pontnak is örültünk volna, de a lányok másképp gondolták, ők győzni akartak.

Nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe a mieink, szervezetten, taktikusan futballoztak, irányították a játékot. A debreceni fölény ellenére egy hibát kihasználtak a vendégek, akik így az első negyedóra végén megszerezték a vezetést. Előnyüknek nem örülhettek sokáig, csapatunk ugyanis két perc múlva egyenlített, Kengye Vivi harminc méterről végezhetett el szabadrúgást, a labda pedig védhetetlenül vágódott a St. Mihály kapujába. A folytatásban is lányaink uralták a játékot, de kissé siettették a támadások befejezését, az utolsó passzba rendre hiba csúszott, így döntetlennél fordultak a felek.

Szünet után sem változott a játék képe, csapatunk játszott fölényben, szépen járt lábról-lábra a labda, de a vezető találat még váratott magára. Az akaratnak a 60. percben érett be a gyümölcse: egy szélről érkező beadásra jó ütemben robbant be Urbán Viki, ezzel előnyhöz juttatva a mieinket. A vendégek azonban jelezték, nem adták fel a pontszerzés reményét, és negyedórával a vége előtt egalizáltak. Ahogy telt az idő, sokan már elkönyvelték a döntetlent, de lányaink mozgósították utolsó erőtartalékaikat, és a 88. percben megnyerték a mérkőzést, miután Kota Szabina hozta helyzetbe csapatunk gólfelelősét, Urbán Vikit, aki higgadtan elgurította a labdát a kapus mellett. Ennek a találatnak köszönhetően három ponttal gazdagodtak a Krascsenics-tanítványok, és győzelmükkel felléptek a dobogó harmadik fokára. Szép volt, lányok!

Leány U19 Kiemelt csoport, 17. forduló

DLA-DEAC–St. Mihály 3–2 (1–1)

DLA-DEAC: Kovács K. Jónis (Nagy M., 89.), Kota, Pintér (Vén, 90.), Urbán, Hardon, Kengye, Pap A., Rák, Komlós (Jakus, a szünetben), Kiss B.

Edző: Krascsenics Csilla

Gólszerzők: Kengye (17.), Urbán (60., 88.)

Krascsenics Csilla: A vasárnapi vereség után az volt a legfontosabb, hogy rendezzük a sorokat, felemeljük a fejünket és a lehető legjobban készüljünk fel a mai mérkőzésre. A lányokban égett a bizonyítási vágy, ez pedig sikerre vezetett. Végig mi uraltuk a találkozót, szervezetten, tiszta fejjel futballoztunk, higgadtan járattuk a labdát, szép gólokat szereztünk. Támadójátékunkat kicsit kapkodónak éreztem, ami betudható a nagy akaratnak, de ezen javítanunk kell a következő meccsig. Elkerülhető gólokat kaptunk, de többet rúgtunk, mint ellenfelünk és begyűjtöttük a három pontot. Nagy munkát tettek ebbe a mérkőzésbe a lányok, nagyon büszke vagyok rájuk.