Dobos Attila: A pillanatnyi forma dönthet vasárnap

U19-es csapatunk szakvezetője bajnoki döntőként tekint a Tarpa elleni ütközetre, játékosaitól pedig annyit kért, hogy merjenek kockázatot vállalni.

Csúcsrangadót rendeznek vasárnap délelőtt az U19-es bajnokságban, a DEAC a Tarpát látja vendégül a Sportcampuson. A mezőny két hibátlan együttese közül az egyik minden bizonnyal csorbát szenved, a találkozó kimenetele pedig a bajnoki címért zajló versenyfutást is alapjaiban befolyásolhatja.

„Hasonló képességű csapatok találkoznak, a pillanatnyi forma dönthet vasárnap – hangsúlyozta Dobos Attila, korosztályos együttesünk vezetőedzője. – Kiélezett mérkőzésre számítok, amelyre egyfajta bajnoki döntőként tekintünk, ezen a mérkőzésen, illetve a májusi, tarpai visszavágón dőlhet el az aranyérem sorsa. Nincs előre megírt forgatókönyv, valóban bármi megtörténhet, így végig maximális koncentrációra és fegyelmezett játékra lesz szükség. Szívós, olykor agresszív ellenfélre számítok, fizikálisan rendkívül erősek a tarpaiak, ám hiszem, hogy játéktudásban mi vagyunk a jobbak. Éppen ezért szeretnénk elérni, hogy a keménység helyett a látványos futballról szóljon a mérkőzés, arra kell törekednünk, hogy a saját játékunkat játsszuk. Amit elképzeltünk, eddig működött, az első kilenc fordulót egyaránt győzelemmel zártuk, ezáltal versenyben maradtunk a bajnoki címért. A Tarpa természetesen nem hasonlítható eddigi ellenfeleihez, mi mégis hasonlóval készülünk, szervezett és fegyelmezett védekezésre, s olykor némi kockázatvállalásra lesz szükség a sikerhez.”

Feljutni ugyan nem lehet a szezon végén, Dobos Attila tanítványai mégis rendkívül motiváltak, ugyanis szeretnék elérni a klub történetének legjobb NB III-as eredményét ebben a korosztályban.

„Nem volt szükség külső ösztönzőkre, a fiúk is érzik, milyen fontos meccs vár ránk vasárnap. Gőzerővel készülünk a rangadóra, s biztos vagyok benne, hogy a játékosaim mindent meg fognak tenni, hogy jó szájízzel mehessünk szünetre. Tavaly ősszel már sikerült legyőznünk a Tarpát, akkor nagyon egységesek voltunk, s valami hasonlóra lesz szükség ezúttal is. Nagy küzdelemre és kevés gólra számítok, érzésem szerint egyetlen találat is eldöntheti a mérkőzést, nagyon reméljük, hogy a mi javunkra. Annyi bizonyos, hogy ezúttal kevesebb területünk és időnk lesz gondolkodni, mint a szezon korábbi találkozóin, így gyorsan kell majd döntéseket hoznunk.”