Döntetlen az idénynyitó rangadón

U19-es csapatunk az első félidőben végig dominált, a másodikban emberhátrányba került, inkább a védekezésre fókuszált, ezt a feladatot jól oldotta meg, így megosztoztak a Gödöllővel a pontokon.

Egyből rangadóval kezdett Dobos Attila együttese, ugyanis U17-es bajnokcsapatunk az ezüstérmes Gödöllővel csapott össze a Sportcampuson, immár az U19-es bajnokságban. Fiataljainkat fűtötte a visszavágás vágya, mivel az előző idény második párharcát 4-0-ra a Pest vármegyeiek nyerték.

Ennek szellemében kezdtük a mérkőzés, amint útjára indult a labda, érvényesítettük akaratunkat. Nyomás alá helyeztük ellenfelünket, szervezetten, támadásainkat szépen felépítve kényszerítettük őket védekezésre. Helyzeteink bőven adódtak, ám a ziccereket sem tudtuk értékesíteni. Fölényünkre jellemző, hogy a vendégek elvétve lépték át a felezővonalat, kapusunknak alig akadt munkája. Egy komoly lehetősége volt a Gödöllőnek, szöglet után veszélyezettek, de érintetlen maradt a hálónk, így gól nem született az első félidőben.

Szünet után is mi domináltunk, jó ritmusban futballoztunk, ám az 55. pertől minden megváltozott. Molnár Gergőről lefordult az ellenfél támadója, egy az egyben vezethette a labdát kapusunkra, Rónai Balázs viszont megállította, de szabálytalanul, elő is került a játékvezető zsebéből a piros lap. Játékosunk biztos szomorú a kiállítás miatt, de góltól mentette meg a csapatot. Emberhátrányban visszább álltunk, a védekezést helyeztük előtérbe, ezt a feladatot jól oldottuk meg. Hiába helyezett ránk nyomást a kék-fehér gárda, biztosan álltunk a lábunkon, egy komolyabb helyzete és egy kapufát eltaláló lövése volt a Gödöllőnek. A rangadó döntetlennel zárult, ez annak tükrében, hogy bő félórát emberhátrányban futballoztunk, jó eredménynek számít.

MLSZ Regionális U19 Kiemelt Kelet 1. forduló

DEAC – Gödöllői SK: 0-0

DEAC: Lós – Miskolci, Balmaz, Folytán, Molnár, Drága (Bári 70’), Papp G., Hatvani (Majtényi 46’), Balogh (Szabó 60’), Rónai, Duboczki (Kristóf 80’)

Vezetőedző: Dobos Attila

Kiállítva: Rónai 55’

Dobos Attila: Jelentősen átalakult nyáron a keretünk, így arra számítottam, mivel még nem vagyunk összeszokva, nem lesz gördülékeny a támadójátékunk, de védekezésünkben bíztam. Jól kezdtünk, birtokoltuk, szépen járattuk a labdát, támadásépítéseink rendben voltak, néhány technikai hibától eltekintve rendben volt a játékunk. Az első félidőben fölényben voltunk, helyzeteink is voltak, ám a befejezéseknél rossz döntéseket hoztunk. Hátul teljesen rendben voltunk, ellenfelünk szinte el sem jutott a kapunkig, egy szöglet után tudtak csak veszélyeztetni. Szünetben mondtam a srácoknak, ha így játszunk továbbra is, akkor meg lesz a meccs, illetve azt kértem, csökkentsük a technikai hibák számát. Próbáltunk nyomni, de emberhátrányba kerültünk, ez pedig mindent megváltoztatott. Játékrendszert váltottunk, átálltunk 4-4-1-re, inkább csak a védekezésre fókuszáltunk, ezt a feladatot jól oldottuk meg. Egy jó erőkből álló csapattal végeztünk döntetlenre, elégedett vagyok a látottakkal, a cserék is jól szálltak be, az új játékosok jól mutatkoztak be, gratulálok a csapatnak!