Döntetlennel indítottuk a második kört

U16-os lányaink a második félidő közepén megszerezték a vezetést, és bár úgy tűnt, bezsebelik a pontokat, de a hajrában egyenlített az Eger, így döntetlennel zárult a rangadó.

Rangadóval indította a tavaszt Harcsa Csaba együttese, ugyanis közvetlen riválisához, az Egerhez látogatott szombat délelőtt. Volt miért visszavágni, mivel a bajnoki nyitányon ötgólos vereséget szenvedtek lányaink a hevesiektől. A győzelem azt is jelentette volna, négy pontra eltávolodnak a piros-fehérektől.

Jó ritmusban kezdtünk, szépen építgettük támadásainkat, de kapkodtunk a befejezéseknél, így hiába volt több kecsegetető lehetőségünk, azok kimaradtak. A hevesiek sem csak a védekezéssel voltak elfoglalva, többször eljutottak a tizenhatosunkig, ám ezeket a kísérleteket rendre megakasztottuk. Az első félidőben egyik fél sem talált be, gól nélkül zárult ez az etap.

Szünet után sem lassítottunk, annak ellenére sem, hogy mezőnyben csak egyszer változtathattunk. Jó játékunk végre meghozta az eredményét, a 64. percben Takács Zsófia bevette a kaput. Az Eger próbált legalább egy pontot megmenteni, sokáig úgy tűnt, ezen tervük nem valósul meg, de a hajrában csak megzörgették a hálónkat, így döntetlennel zárult a szombati párharc.

MLSZ Leány Regionális U-16 Északkeleti csoport 10. forduló

Eger SE – DVSC-DEAC: 1-1 (0-0)

DVSC-DEAC: Nagy E. – Takács, Csonka, Mazsu, Szolnoky, Furó, Supák, Orbán, Kaszás, Pala (Kalina 71’, Bácsi

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerző: Takács 64’

Harcsa Csaba: Nagyon vártuk már a tavaszi rajtot, de kettős érzéssel utaztunk Egerbe. Az első körben őszi legnagyobb arányú vereségünket a hevesiek ellen szenvedtük el, így volt bennünk egy kis félelem. Ráadásul több meghatározó játékosra betegség miatt nem számíthattam, de úgy léptünk pályára, hogy szeretnénk megőrizni előnyünket riválisunkkal szemben. Időnként kapkodó, de többnyire átgondolt volt a játékunk, igyekeztünk megbontani ellenfelünk védelmét. A második félidő derekán sikerült megszereznünk a vezetést, ekkor kicsit megnyugodtunk, ám engedtük támadni az egrieket, akik a hajrában be is találtak. Véleményem szerint, mindenki hozta a tőle telhető legjobbat, hajtott a csapatért és egymásért. Dolgozunk tovább, mert az első helyért több gárda pályázik. Köszönöm a szülőknek, hogy eljöttek és szurkoltak a lányoknak!