Egy hetessel indult a szezon

U16-os lánycsapatunk a Gyöngyös ellen nagyarányú győzelemmel kezdte a 2023/24-es bajnoki sorozatot.

Új kihívás várt Harcsa Csaba bajnoki aranyérmes csapatára, ugyanis az új szezonban már nagypályán zajlanak a mérkőzések, a létszám is tizenegyre bővült. Lányaink ott szerették volna folytatni, ahol az előző szezonban abbahagyták, ehhez viszont az 1. fordulóban a Gyöngyöst kellett legyőzniük.

A mérkőzés elején még akadozott csapatunk játéka, láthatóan szokatlan volt még a lányoknak a megnövekedett terület. Kissé kapkodva, idegesen futballoztak a Harcsa-tanítványok, ennek ellenére fölényben voltak. A 22. percben viszont jött a megnyugtató gól, Homovics Zita vette be a Heves vármegyei kaput. A vezető találat után sokat javult a játék, jöttek is sorban a helyzetek és a 30. minutumban Gáll Zsófia megduplázta az előnyt. Kis idő múlva Veres Nadin is beköszönt és állította be a félidei végeredményt.

Szünet után Veres Nadin második találatát jegyezhette, ekkor lényegében már el is dőlt a mérkőzés. A lányok felszabadultan futballoztak, támadásaik, pontrúgásaik magukban hordozták a veszélyt. Szolnoky Bella pillanatai következtek, aki három perc alatt kétszer mattolta a vendégek védelmét. A nagy előny birtokában sem vettek vissza a tempóból a lányok, tovább rohamozták a kaput, ennek eredménye, hogy a 90. minutumban Sári Bianka is megzörgette a hálót.

Leány Regionális U-16 Észak-Keleti csoport 2. forduló

DVSC-DEAC – Gyöngyös: 7-0 (3-0)

DVSC-DEAC: Nagy M. – Papp B., Gáll, Sárosi, Faggyas, Veres, Homovics (Szolnoky 65’), Sári, Debreceni (Majoros 73’), Tóth B., Hock (Gulyás 65’)

Edző: Harcsa Csaba

Gólszerzők: Homovics 22’, Gáll 30’, Veres 34’, 45’, Szolnoky 69’, 72’, Sári 90’

Harcsa Csaba: Kicsit nehézkesen kezdtünk, ugyanis a pálya méretei egész mások, mint az előző szezonban voltak, szoknunk kell még ezt a plusz 32 métert. Az első húsz percben elég idegesen futballoztunk, de a vezető gól után megnyugodtak a lányok. Sok helyzetet kidolgoztunk, a rögzített játékhelyzeteket jól oldottuk meg, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk, viszont játékban még javulnunk kell, de a lányok elszántak, alázatosan dolgoznak az edzéseken. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!