Egy nyolcas hétvégére

U10-es csapatunk gólokban gazdag felkészülési mérkőzést játszott szombaton a Nyíradonnyal.

Szombaton korán keltek Kovács Miklós tanítványai, ugyanis kilenckor már felkészülési mérkőzés várt a srácokra a DESOK-ban. A feladatot nehezített, hogy idősebb korosztály, a Nyíradony U11-es csapata ellen léptek pályára. Ez viszont nem látszott a pályán, fiataljaink ez első perctől az utolsóig magabiztosan, támadószellemben futballoztak. Csapatunk irányította a játékot, kombinatívan fociztak a Kovács-tanítványok, jól alkalmazták az edzéseken tanultakat. Ez az eredményen is meglátszott, nyolc szép gólt szeretek srácaink.

Felkészülési mérkőzés

DEAC – Nyíradony U11: 8-1

DEAC kerete: Csete Lukács, Cristian Rinaldi, Deczki Nándor, Vadkerti Tibor, Sinka Nimród, Cseke Csongor, Varga Dániel, Kathi Ármin, Kerekes Ákos, Kázmér Simon, Sidlovics Gábor, Zeke Norbert, Reiger Hunor

Vezetőedző: Kovács Miklós

Gólszerzők: Sinka 4, Cseke, Varga D., Kerekes, Kázmér

Kovács Miklós: Hasznos edzőmérkőzésen vagyunk túl, főleg annak fényében, hogy idősebb gyerekek ellen tudtunk gyakorolni. Ráadásul a Körzet Központ fiataljaival futballozhattunk. Szerencsére megilletődöttségnek nem volt jele, az első perctől bátran, kezdeményezően játszottunk, ez pedig sok szép gólt eredményezett.