Elkaptuk az éllovast, átvettük a vezetést a tabellán

A DEAC U21-es csapata gólokban gazdag mérkőzésen, Fórizs Tibor vezérletével diadalmaskodott hazai pályán a Monostorpályi ellen.

Nem akármilyen mérkőzéssel indította tavaszi menetelését ificsapatunk, ugyanis a nyitányon a listavezető Monostorpályit fogadtuk. Az első párharcot riválisunk nyerte, ám arra készültünk, visszavágunk az őszi vereségért. Keretünk leginkább U17-es játékosaink alkották, így Szabó Márton irányította a csapatot az oldalvonal mellől. A tét nem volt kicsi, ha nyerünk, átvesszük a vezetést a táblázaton.

Nagy elánnal kezdtünk, ennek hamar meg is lett az eredménye, a 6. percben Fórizs Tibor megkezdte a gólgyártást. Többnyire az történt a pályán, amit mi akartunk, az esős, hideg idő ellenére szemre tetszetősen futballoztunk. Nyomás alatt tartottuk ellenfelünket és a félidő derekánál kétszer meg is zörgettük a hálót. A 19. minutumban ismét Fórizs Villant, majd három perc elteltével Rónai Balázs juttatta a labdát a vonalon túlra. A 36. minutumban visszajött a meccsbe a Monostorpályi, így kétgólos előnnyel mehettünk szünetre.

A pihenő után is mi diktáltuk a tempót, a 49. minutumban Fórizs harmadik találatát jegyezhette, de középkezdés után azonnal válaszoltak a vendégek. Gyakori vendégek voltunk a monostori tizenhatosnál, várható volt, gyarapítjuk góljaink számát. És így is lett, a 64. percen, igaz öngóllal, de növeltük a különbséget, majd Fórizs negyedjére is mattolta a védelmet. A mérkőzés hajrájában ismét betalált ellenfelünk, de Horváth Péter visszaállította a négygólos különbséget. Visszavágtunk a Monostorpályinak és átvettük a vezetést a tabellán.

Vármegyei I. osztály U-21 16. forduló

DEAC – Monostorpályi SE: 7-3 (3-1)

DEAC: Jakab – Patai (Pósán 62’), Spadafora (Volvár 72’), Vass (Gáll 75’), Tóth B., Pardi (Palercsik 75’), Varga (Horváth 72’), Berki (Bencze 57’), Fórizs, Folytán, Rónai

Edző: Szabó Márton

Gólszerzők: Fórizs 6’, 19’, 49’, 72’, Rónai 22’, Papp D. 61’ (öngól), Horváth 87’)

Szabó Márton: Végig nagy fölényben futballozva, az egész meccsen domináltunk mind védekezésben, mind támadásban a három évvel idősebb korosztályú csapat ellen. Az eredményhez és a mutatott játékhoz gratulálok a fiúknak!